A Gombaszögi Nyári Tábor kedd délelőtt hivatalosan is megnyitotta kapuit. A szervezők köszöntője után kiemelt vendég érkezett a táborba, a volt cseh külügyi miniszter, diplomata, politikus Karel Schwarzenberg, aki majd egy órán át beszélgetett Földváry Istvánnal, a Közbeszéd szerkesztőjével. A tartalmas beszélgetés időrendi sorrendben kalauzolta el a hallgatóközönséget a politikus érdekes életútján, viszont emellett nem hiányozhattak az aktuálpolitikai kérdések sem, és az előadás végén teret kapott a közönség is. Schwarzenberg ezúttal sem hazudtolta meg önmagát: nyíltan beszélt nehéz fiatal koráról, nyíltan kinyilvánította véleményét az orosz- ukrán konfliktusról, és nem maradhatott ki természetesen a Beneš- dekrétumok kérdése sem, mindez megfűszerezve a Schwarzenbergre jellemző cseh szarkazmussal és iróniával. A beszélgetést követően a tábori kávézó teraszán exkluzív élő interjút adott az egyetlen csallóközi underground rádiónak, a Tollas Rádiónak. Ezt követően interjút adott a gombaszögi Médiasátornak is. Schwarzenberg a Beneš-dekrétumokról, a szlovák kettős állampolgárság kérdéséről és a gömöri Ajnácskő falujához fűződő viszonyáról is beszélt....
Olvasd tovább...Legfrissebb híreink
Egynek lenni a nagy Harmóniával
Tudtad-e, hogy egy Nokia csengőhang igazából Tarrega spanyol zeneszerző műve? Vagy hogy léteznek gesztusokkal megszólaltatható hangszerek? És hogy egyes zenék még zúzósabbak, mint a legkeményebb rocksztárok számai? Akár tudtad, akár nem, mindenképpen érdemes ellátogatnod a héten a Korona Komolyzenei Sátorba, ahol színes komolyzenei palettából csemegézhetnek a táborozók. A Korona együttes Pelsőcről érkezett Gombaszögre, hogy közelebb hozza a klasszikus zenét hozzánk, és ráébresszen minket, hogy a komolyzene valójában nem is olyan komoly. Csütörtök, napsütéses délelőtt, lesem a szervezőket, akik épp kinyitják a sátrat, és előkészítik a terepet az egész napos zenehallgatáshoz. A komolyzenei sátorban egész nap kényelmes fotelek várják azokat, akik mindenki által ismert klasszikus muzsikát vagy akár felvidéki komolyzenét szeretnének hallgatni egy kis ingyen pogácsa és finom kávé, limonádé kíséretében. A zenetárban hét album található, amelyek közül kedvükre válogathatnak a kikapcsolódásra és különleges élvezetekre vágyó látogatók. Az én személyes kedvencem a hangszerkülönlegességeket felsorakoztató album, amelyre kattintva az ínyencek akár az...
Olvasd tovább...Hívd elő az analóg CsodaCsacsit!
Hétfőn megérkezett a táborba a Sárga Szamár szervezői csapata is, akik élén Tóth Péter ”Jason” ötletgazda áll. Jason a Hívd elő a Csacsit kezdeményezés előzményeiről informált minket. "Annyi volt az alapkoncepció, hogy mindannyian tudtuk: jó lenne filmeket előhívni a táborban. Tavaly sajnos ez kivitelezhetetlennek bizonyult, de az idei évre mégiscsak sikerült összehozni egy ilyen szuper kis csapatot, mégpedig nem is célzottan, hanem szájról szájra terjedő hagyományként. Az egyik ember megtudta a másiktól, hogy készül ez a dolog, valamint, hogy bizonyosan én vagyok a kitalálója. Majd pedig szerencsénkre összeverbuválódtunk. A fényképészettel hobbiszinten foglalkozom tulajdonképp, műszaki egyetemen végeztem Brünnben és nem foglalkoztam fotográfiával, de a sötétkamra, a vegyszerek megragadtak még évtizedekkel ezelőtt. Mindez pedig nem engedett és végső fokon elfajult odáig, hogy vettem magamnak berendezéseket. Engem tulajdonképpen legjobban a műszaki része érdekelt, és tart ez még mindig." Demjén Gergő, a Sárga Szamár tördelője is mesélt nekünk a csapatba való beépüléséről: "Nekem Péter...
Olvasd tovább...