Vegyes érzések forogtak bennem életem első sátorozása előtt, ami a gombaszögi DH táborban esett meg. Mondanám szerencsére, mert a sokszínű program feledtette a táborozás kevésbé komfortosabb jellemzőit. A reggeli zsibbadság már-már természetesen hat, ha az ember földön alszik, de a vadregényes, erdős domboldal az esti küzdelmet is biztosította, hogy ne csússzunk be a szomszéd sátrába... Annál viszont nem volt megnyugtatóbb, mikor madárcsicsergésre, VANra, vagy Orosz+megafonra ébredtünk a természet lágy ölén. A kihívások a reggeli nyújtózkodással folytatódtak, de ne legyünk telhetetlenek! Egy pihe-puha ágy sem biztosít jobb közérzetet, mint amit ez a tábor nyújtott sátrastul vagy anélkül. És nem, egyáltalán nem vágytam a faházakba, amik megfosztottak volna az élménytől, hogy őseink nyomában (még ha egy 3. évezredi sátorral felszerelkezve is) tapasztaljam az anyaföld ölelését. Programokban nem volt hiány, tinédzser korom óta nem éreztem ennyire feleslegesnek az alvást. Mégis volt késztetés párakban, hogy lopva autóban-sátorban vagy akár a szabadban hódoljanak kocka szenvedélyeiknek....

Táááborlakóóók! Hétfőn reggel a táborterület elhagyása előtt összeszedtünk mindent, amit ott hagytatok. Ím a lista, kérlek, ha ti is találtatok valamit, kommentben egészítsétek ki, és azt is írjátok oda, hogy hol vannak jelenleg, hogy lehet őket visszakapni! - fehér LOCC póló (Kika) - zöld Tom Tailor póló (Kika) - halványzöld törölköző (Kika) - sötét- és világoskék teszkóféle sátor (Kika) - fekete zsebes rövidnadrág (Kika) - bogrács, olyan kisebb fajta (Kika) - narancssárga kb literes műanyag tál (Kika) - (talán) Punci sapkája, fekete-szürke csíkos, téli (Kika) - Újfajta, keskeny Nokia töltő (Geroj) Ez van jelenleg nálam, Rimaszombat főterétől nem messzi balkonon szárad. Továbbá Édua mexxes tyeplákija és Molnárúr tálja. Lehet, még rátalálok valami "idegen" cuccokra, ha végleg kipakolok. Már csak három doboz... Piroskámnak fara és hátsó ülései indokolatlanul teli voltak hazaúton. A ponzor uborkák immár felvágva salátaként nyugodnak a mélyhűtőben, ponzoralmákat majszolok egész nap, és a rengeteg majoranna pedig várja még...

"Úgy vettem észre, hogy nem sokan ismerik a kortárs költészetet manapság, nem ismernek hát engem sem. Bettes István vagyok" - mutatta be magát a költő. Ritkán kerülök egy kempingbe kortátrs (vagy bármilyen) költőkkel, de egyéb helyszíneken is ritkán találkozhatom velük. Kíváncsiságom legyőzte fázós lábujjaim hidegharmatgyűlöletét és belemélyedtem a lócákon (nyelvjárásban járatlanok kedvéért padokon) kuporgó, reggeli kávéjukat ásítva szorongató, a pénteki, váratlanul szombat reggellé változott éjszaka emlékeiből álmosan elő-előmerülő diákok között a Bettes István író-olvasó találkozó átélésébe. A körbeadott kötetek lomhán vándoroltak kézről kézre, mindenkinél megállva egy vers elolvasása, egy illusztráció megcsodálása, egy-egy fejbólintás erejéig. Ez a tenyérbe simuló kicsi kötet, Szép tündöklő csillag címmel, a Biblia feldolgozása - "nagyon érdekes, de nagyon nehéz a gyermekek szemével látni, a gyermekek számára láttatni a Bibliát" - mondta Bettes. Most egy másik könyv került a kezembe, sötét borítóján fehéres-barnás betűk. Makulátlan Fehér Barna a címe. "a címadó verset az átvilágítások idején írtam." -...