Az irodalmi sátorban a hazai irodalom krémje ült egy asztalnál. Jobb oldalt az epika képviseletében Szalay Zoltán, akit a Nyelvjárás és A kormányzó könyvtára című regényeiről ismerhetünk, az ő balján pedig a Kalligram Kiadó vezéregyénisége, Szigeti László. Velük szemben, vagy inkább oldalt, a líra táborából Bettes István, a szlovákiai magyar költészet ikonja, akivel Krausz Tivadar költő beszélget. Nem rendhagyó irodalmi estről van itt szó, a költészet és a nyers fizikai erő csap össze. A felvétel 7. Percében és 44. másodpercben Krausz egyenesen megkérdezi Bettestől: „Most akkor hogyan képzeled, addig iszol, amíg meg nem halsz, vagy két-három ilyen könyvet megírsz még, mielőtt ez bekövetkezik?” A kalandos életű Bettes Istvánról ugyanis tudva levő, hogy a bohém életvitele mellett, a magyar lírai nyelv egyik megújítójának is tekintető. Égtengerúsztató című kötetében harminc év verseit gyűjtötte össze. Verseit leggyakrabban a dekadenciával jellemzik, ugyanakkor szövegeinek legszembetűnőbb tulajdonsága a hömpölygő, igazi líraiság. Az egyedi irodalmi „PÖRformensz” a...

A szervezők utolsó erejükből küzdő csoportjával (és Bettes Pistával) szétszedtük a tábort. Láttuk elmenni az RTO-t, a diáksereget, kiüresedni a Királyrétet, kocsmát, söröshordót. Az egésznek vége hangulata volt, mint ilyenkor mindig. Hazaérkezvén viszont azontúl, hogy nem tudtam mit kezdeni a melegvíz intézményével, mikor felütöttem a számítógépem, óriási élmény fogadott. A puding próbája az evés – mindez pár éve még érvényes volt, most inkább az, hogy a puding próbája az, amit - Kürtiesen fogalmazva - a fébukon írnak róla. A közösségi portál pedig tele volt a verebekkel, rumbóval, vadalmával, integető kislánnyal, kesziekkel, krasznahorkai várral, egy szóval gombaszöggel. Lehet jönni itt a statisztikákkal – a számok egyszerre megnyugtatóak és ijesztőek –, a jó érzés mégsem az adatok láttán fogott el igazán, hanem a képeket, a pár soros üzeneteket, a számtalan „vissza akarok menni”, meg „jövőre ugyanúgy, ugyanott” reakciókat olvasva. Aposztrofáltak minket mini-Tusványosként, ami nagyon is megtisztelő. Hasonlították a tábort a Zentai Nyári...

Irány a vadkelet, Kikelet kikeltet, kikelni magunkból kell, mint lepke a gubóhoz, visszatalálunk gyermek önmagunkhoz. Aztán adunk egy barackot a fejre: "Géza, most mond, biztosan így kell ezt?!". A púp úgyis a mi fejünkre nő. Krasznahorka vára árnyékára várva a sajgó idő bütykös ólomlábain mi csoszogunk elő. A nap fényre érve tested méla vére kérdi, hogy mivégre vagy itt ezen a zajos földön, ha megnyugodni csak ide térsz, mint gemenci szarvasok hűs forrás vizéhez?! Kútba esett terveink a mélyről figyelnek, néha jót nevetnek, de "Csittt!" mondják ilyenkor egymásnak. Onnan lentről látszik az is, ami a felszínről megfigyelhetetlen: nappali égbolton rezgő csillagok, a múlt fonákján ólálkodó jövő, az alaktalan sötétben felsejlő őszintén-hamiskás hasis hercegnő; Kócos kittikadt fejét öledben ringatod, de félsz, ha alabástrom bőrét megkarcolod, kezeid között időhomokká szépen szétpereg izzó teste a vágy, mi kitaszít a csillagokba, hogy távolságra lelj ott, ahol minden egybeér. Csapongsz, maradj, szeress vagy ölj, pusztítva...