Legfrissebb híreink

Az ismeretlen- ismerős szomszédsága

Szerző: Czímer Gábor

Az ismeretlen- ismerős szomszédsága

A címben elhangzott szavakkal illette a magyar- szlovák kapcsolatot Kollai István, aki a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója. A magyarázata egyszerű, de lényegretörő volt. Tulajdonképpen annyit jelent, hogy két egymás mellett élő nép hogyan próbálja meg elfogadni egymást amellett, hogy kapcsolatuk tudatlanságba ágyazódva jelenik meg. Fontos szempont azonban az is, hogy a két fél minden nehézség ellenére közeledni próbál egymáshoz. Kollai István elmondása szerint ez az egymás felé fordulás abból kerekedett ki, hogy megtanultuk meghallgatni a másikat. Az említett egymással szembeni általános tudatlanság a forrása annak is, hogy az intézet két cél megvalósítását tűzte ki maga elé. Ezek egyike az ismeretbővítés, másik pedig a kapcsolatbővítés. Az előbbi a tudatlanság megszüntetésére irányul, mely magába foglalja a magyarság megismertetését a szlovákokkal. Mivel most még viszonylag kiélezett a viszony a két nemzet között, ezért az egyes projektek a kapcsolatépítés megerősödését is szolgálják. Azaz, alternatív útikönyvek szerkesztése, magyar klubok, illetve kávézók létrehozása, szlovákokkal való közös...

Olvasd tovább...

„A szlovákiai magyar politika válságban van!”

Szerző: Czímer Gábor

„A szlovákiai magyar politika válságban van!”

A címben Öllös László politológust idéztük. A táborban tartott előadásában a hazai politika problémáira és a kialakult helyzet sajátosságara hívta fel a hallgatóság figyelmét. A táborozók éles kritikát hallhattak a szlovákiai magyar politikai szubjektumokról, de a többségi nemzet pártjai is elemzés tárgyát képezték. Öllös reagált a Dél-Szlovákiát ellepő anonim matricakampányra is. A hallgatóság oldaláról olyan kérdések hangoztak el, amelyek már régóta lappangtak a köztudatban. Szóba került a kettős állampolgárság, vagy a szlovák magyar hossztávú együttélés.

Olvasd tovább...

Sikertörténetek – kérdezz-felelek

Szerző: Czímer Gábor

Sikertörténetek – kérdezz-felelek

Mit jelent sikeresnek lenni, vállalkozni, értéket teremteni? Ezekről a témákról beszél Néveri Sándor és Tóth Attila, szlovákiai magyar nagyvállalkozó. Elmondták, hogy milyen lehetőségeket nyújtanak a vállalkozókedvű fiataloknak, hiszen a közeljövőben indul egy olyan intézmény, amely a vállalkozókedvű fiatalok innovatív ötleteit támogatja majd. Tóth Attila beszélt a Szlovákiai Magyar Jóléti Tervről, illetve arról, milyen fontos lenne egy ilyet létrehozni, és arról is, hogy milyen fontos, az, hogy innovatív ötletek értéket teremtsenek. És, hogy mi a siker? Nos, ezt Tóth Attila  szavaival illusztráljuk, ami felvételünkön a 13. perc és 9. másodperc után hallható: "Nekem már a harmadik műholdam van..."

Olvasd tovább...