Tavaly készült a Ľudovít Štúr utolsó napjai című film, mely nagy sikert aratott nézők és kritikusok körében. Molnár Csaba, a film rendezője, aki a pozsonyi filmművészeti egyetemen tanul rendezés szakon, a csütörtöki filmvetítés után mesélt a forgatásról. Hogyan született az ötlet, hogy a szlovák történelem legnagyobb hőséről forgass paródiát? Az volt a feladatunk, hogy üldözés témára forgassunk egy filmet. A forgatókönyv szlovák közegben íródott, ezért választottuk Štúrt főszereplőül. A film nem is annyira róla, a tevékenységéről szól, hanem azt firtatja, hogyan halt meg, illetve meleg volt-e vagy nem. Milyen volt a film fogadtatása? Milyen reakciókat kaptál a közönség részéről? Tény, hogy többen is figyelmeztettek, hogy vigyázzak a film motívumának megválasztásával, hiszen egy érzékeny témához nyúltam. Ennek ellenére, egy-két internetes kommenten kívül, melyben elküldtek bennünket melegebb éghajlatra, nagyon meglepődtem, hogy a film kritikája milyen jó volt. A nézők kilencven százaléka szereti. Melyik Štúrt-halállal szimpatizál leginkább a közönség? Egyértelműen azzal, melyben meleg...
Olvasd tovább...Legfrissebb híreink
Jaroslav Spišiak a szlovák alvilágról
Rövidnadrág, laza ing - így jelent meg a mindig komoly Jaroslav Spišiak, kétszeres volt országos rendőrfőkapitány a gombaszögi DH táborban. Gondosan, szlovák nyelven előkészített kérdéseink mindjárt az elején semmissé váltak, amikor a rendőrfőnök kijelentette, magyar nyelven nyilvánosan még úgy sem beszélt soha, és most bizony kipróbálná magyar nyelvtudását. Jaroslav Spišiak elsősorban praxisa idején megélt történetekkel szemléltette a szlovákiai viszonyokat a rendőrségen, az ügyészségen, a bíróságokon és a politikán belül. Sejtettük, hogy a helyzet nem rózsás, de amit Jaroslav Spišiak mondott, attól még a legedzettebbeknek is borsózott a háta. Az ügyészség teljes mértékben úgy dolgozik, mint az átkosban, a főügyész gyakorlatilag pallosjoggal rendelkezik, többek között akármelyik politikai, vagy bármely más szempontból kényelmetlen kivizsgálást akármikor leállíthatja. Ugye így már világos, miért volt akkora huzavona a főügyészválasztás körül Radičová kormánya idején? Sokkoló volt hallani, ahogy a volt rendőrfőkapitány beszámolt az ellene folytatott hadjáratról; a legfelsőbb politikában is jelenlévő alvilági erők még azzal is...
Olvasd tovább...Ahojte sa si! Péntek esti koncertrecenzió
Bár az iszapbirkózás az időjárási viszonyok miatt elmaradt, az esti koncertekre a dimbes-dombos talajnak hála mindenki úgy nézett ki, mintha a reggel leölt és feldolgozott kismalac emlékére egy jót fetrengett volna a hozzá legközelebb elterülő pocsolyában. A délután négyre beigért eső a bíztató napsütés ellenére sem maradt el, koraestére leszakadt az ég és komoly akadályt képezett a tábor egyik pontjából a másikba átevickélni kívánó táborlakóknak. A zenekarok is bajban voltak a szakadó eső miatt. Ázott a felszerelés és a közönségnekvaló is inkább az eresz alatt iddogálta a rumbót. A Puding Pani Elvisovej végül egy órás késéssel kezdett neki az este 8 órára meghírdetett koncertnek, viszont a késés és az eső nem szegte sem a zenekar, sem a közönség lelkesedését. A fellépés amit láthattunk megmagyarázta, miért töltenek meg 15 000 férőhelyes koncerttermeket és hogy mivel érdemelték ki azt a számtalan díjat, amit a szlovák zenekritikusok és a közönség kiosztottak nekik. A...
Olvasd tovább...