Koncertek, kultúrprogramok, beszélgetések s önfeledt szórakozás. Legmegkapóbban így értékelhetném az immáron sokadik alkalommal megrendezésre került Gombaszögi Nyári Tábort. Az egyre népszerűbb fesztiválnak a Krasznahorkaváralja keblében elterülő kis faházikókkal és a sátrazásra alkalmas kemping adott helyet. Belépvén annak kapuján s szembesülvén az ott uralkodó ifiúi jó kedéllyel, regisztrációmnál szinte azonnal sikerült megbolondítanom egy engem kiszolgáló fiatal hölgyeményt. Hihetetlen, fránya sármom mennyi gondot okoz! :) A folytatást ide kattintva, a Körképen olvashatjátok.
Olvasd tovább...Legfrissebb híreink
Feléleszteni, leporolni
Farkas Róbert az utóbbi évek egyik legeredetibb zenei vállalkozásába fogott, amikor zenekara köré gyűjtötte a magyar rock kultikus alakjait. Az eredetileg egyetlen lemezre összeállt csapat azóta is sikerrel koncertezik. Filmslágereket, kuplékat, táncdalokat dolgoznak fel mívesen hangszerelt cigányzene kíséretében. A Budapest Bár előtt játszottál már a Kistehénben és a Besh o droMban is. Kezdeni pedig a 100 Tagú Cigányzenekarban kezdted pályafutásodat. Hogy jött ez a nagy váltás? Tizennégy évesen kerültem be a 100 Tagú Cigányzenekarba és 12-13 évet töltöttem ott prímásként. Egy idő után úgy éreztem, jó lenne valami mással foglalkoznom. Húsz éves voltam, amikor jött a nagy balkán őrület. Elkezdtem harmonikázni. Ez nagyon szerencsés döntés volt, mert nagyjából egy év után jött a Besh o droM-os felkérés, és jópár évig játszottam velük. Később jött a Kistehén zenekar, ami még meredekebb váltás volt. Rockos, alterosabb, fura zenét játszottunk, meg zenei karikatúrákat. Miután lediplomáztam a zeneművészetin hegedű szakon, szerettem volna valami saját...
Olvasd tovább...Gombaszög, verebek meg persze látok sok dínót…
Nyár van és nyugalom. A szünet már telik, szóval engedjétek meg nekem, hogy kivételesen ne valami szörnyen komoly és szörnyen elszomorító tényről írjak Nektek, hanem inkább egy élménybeszámolóval kedveskedjek. A múlt hetemet egy fantasztikus kis “szigeten” töltöttem, így visszatekintve tökéletesebben már nem is kezdődhetett volna életem utolsó gimnazista nyári szünete. A folytatásért katt ide! >>
Olvasd tovább...