A Gombaszögi Nyári Tábor utolsó napján, vasárnap idén is a hazai zenekaroké lesz a főszerep. A II. Szlovákiai Magyar Dal Napján, július 19- én a közönség és a zsűri által választott felvidéki magyar formációk mutathatják meg magukat a fesztivál nagyszínpadán.
Olvasd tovább...Legfrissebb híreink
Durvacrew a vár alatt - Interjú Kovács Ákossal
Gombaszögön idén először saját sátorral vesz részt a dunaszerdahelyi székhelyű Durvacrew polgári társulás. De kik is a Durvacrew? - Interjú Kovács Ákossal a társulás alapítótagjával.
Olvasd tovább...Megjelent az idei Gombaszögi Nyári Tábor himnusza, a Levegő című allstars produkció
Levegő címmel jelent meg a Gombaszögi Nyári Tábor idei himnusza, melyet idén is a Jóvilágvan zenekar szerzett, viszont a megvalósításban tizenhárom további felvidéki zenész is segítkezett – így ez a szlovákiai magyar zenésztársadalom egyik legnagyobb koprodukciója. A Levegő című dalban szlovákiai magyar zene legkülönbözőbb szegmensei találtak egymásra – közreműködnek benne rock- és metálénekesek, vers- és népdalénekesek, de az underground és az elektronika képviselői sem maradtak ki a közös munkából. "Úgy tapasztaltuk, igen keveset tudunk egymásról mi, Szlovákiában tevékenykedő magyar zenészek, itt- ott esetleg belefutunk egymás koncertjeibe, de élő kapcsolatokból kevés van” – mondta el Bokor Réka, a közös munka megálmodója. „Úgy gondoltuk a dal remek alkalom a közös munkára, alkotásra, s közben szinte észrevétlenül erősebbre fűződnek a bennünket összekötő szálak." A Levegőt a jóvilágvan zenekar dalszerzője, Trencsík Pál jegyzi, szövegét Hegyi Krisztinával közösen írták. A zene a nyár felszabadultságát, míg a szöveg a szülőföld szépségeit és szeretetét kívánja bemutatni. Az...
Olvasd tovább...