A Gombaszögi Nyári Tábor kedd délelőtt hivatalosan is megnyitotta kapuit. A szervezők köszöntője után kiemelt vendég érkezett a táborba, a volt cseh külügyi miniszter, diplomata, politikus Karel Schwarzenberg, aki majd egy órán át beszélgetett Földváry Istvánnal, a Közbeszéd szerkesztőjével.
A tartalmas beszélgetés időrendi sorrendben kalauzolta el a hallgatóközönséget a politikus érdekes életútján, viszont emellett nem hiányozhattak az aktuálpolitikai kérdések sem, és az előadás végén teret kapott a közönség is.
Schwarzenberg ezúttal sem hazudtolta meg önmagát: nyíltan beszélt nehéz fiatal koráról, nyíltan kinyilvánította véleményét az orosz- ukrán konfliktusról, és nem maradhatott ki természetesen a Beneš- dekrétumok kérdése sem, mindez megfűszerezve a Schwarzenbergre jellemző cseh szarkazmussal és iróniával.
A beszélgetést követően a tábori kávézó teraszán exkluzív élő interjút adott az egyetlen csallóközi underground rádiónak, a Tollas Rádiónak. Ezt követően interjút adott a gombaszögi Médiasátornak is. Schwarzenberg a Beneš-dekrétumokról, a szlovák kettős állampolgárság kérdéséről és a gömöri Ajnácskő falujához fűződő viszonyáról is beszélt. A cseh politikus kifejtette, bízik a fiatal generáció erejében, amely képes lesz arra, hogy a múlt bűneit valamilyen úton korrigálja. Schwarzenberg arról is beszélt, hogy a szlovák állampolgárságról szóló törvény teljes egészében értelmetlen egy olyan közös európai állam felé haladó Európai Unióban, ahol a határok egyre inkább elmosódnak.
Az interjú teljes egészében megtekinthető a tábor honlapján és Facebook oldalán. A weboldalon a vasárnapig tartó rendezvény teljes programja is elérhető.
Hozzászólások