Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolása megrázta az egész országot. Az azt követő tüntetéshullámon több ezren vettek részt országszerte. Nemtől és nemzetiségtől függetlenül követelték az eset mihamarabbi kivizsgálását és a tisztességes parlament megalakulását. Tegnap a Tóth Károly előadói sátorba érkezett a tüntetéseket szervező Tisztességes Szlovákiáért mozgalom két aktivistája, akikkel Mózes Szabolcs, a Pozsonyi Magyar Szakkollégium igazgatója beszélgetett. Ábécé sorrendbe szedtem, hogy mi történt azóta, hogy idén februárban holtan találták az újságírót és menyasszonyát, hogy mit ért el eddig a mozgalom, és hogy milyen tervei vannak a jövőre nézve. Alapkövetelések A Tisztességes Szlovákiáért mozgalom aktivistái, valamint az utcára vonuló tüntetők két alapkövetelést fogalmaztak meg: megbízható, valóban az országot szolgáló kormányt és a Kuciak-gyilkosság független kivizsgálását követelték. Az aktivisták is tisztában vannak azzal, hogy céljukat még nem érték el, ezért munkájukat folytatják, miközben végig eredeti elképzeléseiket tartják szem előtt. Bugár Béla A MOST-HÍD elnökén volt az ország szeme, amikor bejelentette, hogy amennyiben...
Olvasd tovább...Legfrissebb híreink
Visszacsatoltuk Trianont! - Interjú Ablonczy Balázs történésszel
Őszintén bevallom, hogy enyhe elfogultsággal készítettem el a Tanár úrral az interjút, hiszen egyetemi oktatómról van szó. A Trianon 100 MTA – Lendület Kutatócsoport vezetője és az ELTE Bölcsészettudományi Kar tanára 14:00-kor tartott előadást a Pátria sátorban Trianon történetéről, illetve a Trianonról szóló munkák historiográfiájáról. Beszélgetőtársa Simon Attila, a Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatója volt. Az elhangzottakat leszámítva. háttérinformációkról faggattam a Tanár urat. A Tanár úr szakterülete alapvetően a trianoni békeszerződés és a két világháború közötti Magyarország. Miért pont Trianon? Hogyan alakult ki a Tanár úrban a téma iránti érdeklődés? Családunk erdélyi származású, viszont jómagam már Budapesten születtem. Ebből adódóan Erdély szakmai szempontból is sokkal jobban érdekelt engem. Édesapám, Ablonczy László mint színházi kritikus többízben foglalkozott a határon túli, ezen belül is a csehszlovákiai magyar színjátszás történetével. Trianon, illetve a kisebbségkutatás iránti érdeklődésem ezek tekintetében magától értetődő. Selmecbánya és Fiume iránti szerelmemnek is a gyümölcse, hogy e városok két világháború magyar...
Olvasd tovább...Ne vakítson el a fény meg a csillogás
2017 márciusában volt a bemutatkozó koncertjük, másfél éve vannakk együtt a színpadon, több mint húsz koncert van a hátunk mögött, fiatalok és energikusak. Új szín a felvidéki zenei kavalkádban: az Estendøn Az estenden szó székely eredetű, jelentése estefelé. De hogy jött a logótokban is szereplő dán/norvég ő betű? Szerintünk jól néz ki. Vajk készítette a logót, ami tulajdonképpen egy áthúzott napra hasonlít – ezzel is szimbolizálva, hogy a nap végére érünk. Mennyit fejlődtetek az első közös koncert óta? Épp a napokban néztük meg az első koncertünkről készült felvételt, s rengeteget nevettünk magunkon. Kis esetlenek voltunk. Az akkori teljesítményünkhöz képest jelentős mértékben fejlődtünk mind zeneileg, mind technikailag, de különösképpen az egymással való kommunikációban. 2017 márciusában volt a bemutatkozó koncertünk, tehát szűk másfél éve vagyunk együtt a színpadon. Több mint húsz koncert van a hátunk mögött. Mára már sikerült kiismernünk egymás szokásait; tudjuk, mit jelent az, ha koncert közben valamelyikünk ránéz vagy...
Olvasd tovább...