Eastwood Pista: Azoknak akik ott voltak... Gombaszög 2010 Bauxitleves párája száll és könnyben úszik a szembogár, mert barátaim kikhez hűtlen lettem, most itt ülnek mind körülöttem, fenyőfák hűs ölén. Szőke tündér a pocsolyából, mint Vénusz a habok közül, úgy emelkedik. Kezében búcsi bor, hajkoronajában a nap pihen. Majd szikrát szórva tova libben, íves fényhidat feszítve lusta szemembe. Szemétdomb feltett a hídon át királylány jön felém, puha léptei alatt meg sem hajlanak a műanyag kanalak. Kezében kék szemeteszsákot rezget a szél, a szívén a világ, mint ázott kis veréb. Szürkül a táj, mint megannyi lomha máj, s kitágult orjukaimon át, szívom be az est füst szagát. Hová kerültem?! Az a vár fölöttünk, mi árnyékot vet az éjszakába, csak tán nem Kubla Kán palotája?! A büfét bámulom, emberek lökdösődnek tompán: szerepet játszanak egy szürreális színdarab nemlétező főpróbáján. Aztán hirtelen mindenki belefagy egy pillanatba és kimerevedik a lét. Itt az ép ész megáll,...

A tábort ki kellett heverni. Azt hittem, hogy az Afterbuli majd pontot tesz a jó pár hete tartó állandó táborőrületnek. Komolyan mondom mintha azóta sátorban élnék, nincs nyugtom! Olyan vagyok mint egy csiga aki a hátán hordja a házát (sátrát) és bárhova, de megy. Stoppal, vonattal, busszal, vagy csak úgy gyalog sok-sok kilométert, a felkelő nap sugaraiban fürödve (oh, mily költői), hólyagos lábbal, ha teheti mezitláb. Keresve valamit amit elvesztett a krasznahorkai kemping zöld kapuja és médiasátra között, tudva, hogy úgysem találja meg. Az afterbulira másodmagammal, Csillával (a nagyonzöldzemű Vadalma tördelővel, aki ahogy veszem észre nem csak az ujságok tördeléséhez ért) indultam tegnap reggel, azthiszem hétóratájt Rimaszombatból. A három, max négy órás utat Pozsonyeperjesig kábé hét óra alatt sikerült telejsíteni, hét fuvarral (milyen mesebeli számmisztika!) Azt meg nem mondom nektek merre járhattam, nem azért mert nem akarom, vagy mert a nemtudomholi motoreszten elfogyasztott becher elfeledtette volna velem, csak tényleg fogalmam...

Ugye mindenki emlékszik, hogy a tábor egyik szegletében egy 50-100 évnyi életűre becsült alkotás készülődött(tudom, ezt leirtam a Vadalmában is, amit minden bizonnyal olvastatok, mert másnap lelkesen közölték velem, hogy mennyi a kopjafa életideje jeles Vadalma olvasására! Ha nem… hát, az baj! Egy kopjafa! Emlékképen készült, bár sok más funkciója sem elhanyagolható az efféle alkotásnak. Nagyferenc Katalin keze munkáját dicsérheti az ámuldozó ex-táborlakó. Jó, elismerem, a táborlakók is hozzájárultak egy két faragással, de azért a munka nagy részét a rimaszombati festő-szobrászművész álmodta fába. Amit a tábori kopjafából kiolvashatunk: bár ritka, de hogy eredetiek legyünk a kopjafa nőnemű, jelzi ezt a tetején található 4 csúcs. Két napszimbólum is rákerült, a méltán hirhedt tábori logó, a “gombaszög” és a mottó, amely arra utal, hogy a jelent megfigyelve tudunk a jövőn változtatni... ha valaki tudja a pontos mottót, kérem kommentbe ;) nekem csak a vége maradt meg, ami úgy valahogy hangzik, hogy mozgósitsd...