Eastwood Pista: Azoknak akik ott voltak... Gombaszög 2010

Bauxitleves párája száll és könnyben úszik a szembogár,
mert barátaim kikhez hűtlen lettem,
most itt ülnek mind körülöttem,
fenyőfák hűs ölén.
Szőke tündér a pocsolyából,
mint Vénusz a habok közül, úgy emelkedik.
Kezében búcsi bor, hajkoronajában a nap pihen.
Majd szikrát szórva tova libben,
íves fényhidat feszítve lusta szemembe.
Szemétdomb feltett a hídon át
királylány jön felém,
puha léptei alatt meg sem hajlanak a műanyag kanalak.
Kezében kék szemeteszsákot rezget a szél,
a szívén a világ, mint ázott kis veréb.
Szürkül a táj, mint megannyi lomha máj,
s kitágult orjukaimon át, szívom be az est füst szagát.
Hová kerültem?!
Az a vár fölöttünk, mi árnyékot vet az éjszakába,
csak tán nem Kubla Kán palotája?!
A büfét bámulom, emberek lökdösődnek tompán:
szerepet játszanak egy szürreális színdarab nemlétező főpróbáján.
Aztán hirtelen mindenki belefagy egy pillanatba és kimerevedik a lét.
Itt az ép ész megáll, Babi néni is csak int:
"no oktrojáld bele István",
hogy aztán
a pirkadat helyett,
égő sátrak rezgő fényei felett
kihúnyjanak a csillagok.
Reggelre minden csupa rom, a város is alszik, mint kis Balázs,
csak a szürke eső kopog s nem "basznak a jegenyek a verebefán".

© Eastwood Pista, 2010