A tábort ki kellett heverni. Azt hittem, hogy az Afterbuli majd pontot tesz a jó pár hete tartó állandó táborőrületnek. Komolyan mondom mintha azóta sátorban élnék, nincs nyugtom! Olyan vagyok mint egy csiga aki a hátán hordja a házát (sátrát) és bárhova, de megy. Stoppal, vonattal, busszal, vagy csak úgy gyalog sok-sok kilométert, a felkelő nap sugaraiban fürödve (oh, mily költői), hólyagos lábbal, ha teheti mezitláb. Keresve valamit amit elvesztett a krasznahorkai kemping zöld kapuja és médiasátra között, tudva, hogy úgysem találja meg.

Az afterbulira másodmagammal, Csillával (a nagyonzöldzemű Vadalma tördelővel, aki ahogy veszem észre nem csak az ujságok tördeléséhez ért) indultam tegnap reggel, azthiszem hétóratájt Rimaszombatból. A három, max négy órás utat Pozsonyeperjesig kábé hét óra alatt sikerült telejsíteni, hét fuvarral (milyen mesebeli számmisztika!) Azt meg nem mondom nektek merre járhattam, nem azért mert nem akarom, vagy mert a nemtudomholi motoreszten elfogyasztott becher elfeledtette volna velem, csak tényleg fogalmam nincs miféle kis falvakon keszetül bolyongtuk végig az utunkat. Aztán Dudince községbe érve aszongyuk a Csillával: Egye fene, menjünk Újvárig vonattal! Hát kislappogunk a vonatállomásra. Gyanakodva nézünk körül. Menetrend, nincs. Emberek, nincsenek. Egydül az enyhényszértszívott csávó az állomáson működö kocsmából (a kocsma egyébként nagyon találóan az Apokalipsa nevet viseli) Hát kérdezzük barátunkat, hogy melyk vonat az ami minket Újvárra visz, vagy mi van, nem járnak vonatok? Erre ő megvakarja kopasz fejét, pislog még párat és közli velünk, hogy erre vonatok már hét éve nem közlekednek. Hát az autóbuszállomás? Az ott van kint- mutat ki az ablakon a semmire. Ahol áll két busz ami ahogy észrevettem a faluban közlekedik körbe-körbe. Szuper!-mondjuk mi és fogjuk sátorfánkat. Indulunk hát tovább. Így stoppoltunk el Nyitrára, Surányba, majd a hetedik autó volt az ami Csambiék háza előtt kitett minket. Es mégis. Hele! Mi vagyunk az elsők. Hát gyorsan felírtuk magunkat a vendéglistára. Kevertem egy mohitókoktélt (a mohítókoktélről annyit, hogy valóban nemnormálisan jó koktélokat tudok keverni, amint ez érezhető volt az első három italon, viszont ha éjfél után a kezembe adtok pár citromot, hogy vagdossam fel és produkáljam ugyanazt amit délután nagy valószínűséggel megvágom az ujjam. Másik: ha Csambi ugynabba a darálóba darálod a jeget amiben előtte a hagymát akkor a mohító hagymaízű lesz, és NEM LESZ FINOM!) Szóval, délután. Az iszonytosan finom velkomdrinket iszogatva megnéztük Csambalék házát, ami hát aki látta tudja, aki nem tudja meg: Vaaaaa! Nagyon szép! Sőt! Csambaléknál MEGALAPOZATLANUL sok az ágy. Így saccperkábé harmincöt ember hajthatta álomra náluk a fejét! Nah, ezt csináljátok utánna! Aztán gyűlt a jónép. Persze mindenki sorba lepődött meg a sok ágyon. Amikor ezt kiheverték, gulyásozhattak, kenuzhattak a levegőben víz nelül, aki a gulyás után is éhes maradt kiehette a haleledelt a halastóból, vagy lehetet a halastófeltti kishídon amazonosat játszani kapával meg gereblyével. Aki a természetet preferálja lefürdhetett a kerti tusolóban, természetesen senki nem volt kényszerítve hogy lefürdjön. (Nem-e?) Aztán, oldottan barátkozhatott a jónép, mondjuk azokkal akiket nem sikerült megismerni pár hete Krasznahorkán, folytathatta félbemaradt debatáit, vitakozhatott azzal akit még mindig nem bír, vagy mulathatott azokkal akik közel nőttek a szívéhez. Aztán: lehetett táncolni. Többekközt ki nem találjátok de a Van Fent és lent (Lent és fent?) című számra amit halva megoszlott a kedves közönség két táborra: Az egyik a jaj de jó minden reggel erre keltünk! A másik: jaj ne már má megint ez, hát nem tudjátom abbahagyni? kategóriája volt. Persze még mindig voltak olyanok akik előzenével szórakozutatták a volt táborlakókat. Amúgy felháborító, hogy a nem jelenlevőeket sehogy sem tudtam telefonon elérni. Ez neked szól Geroj! Háromszor gyűjtöttem magam köré a csonka médiasátrat, hogy majd kiabálunk neked sok okos dolgot... persze ha felvetted volna a mobilod. Jaj DH Timi! A táboros listádnak köszönhetően nem egy ember kérdezte, hogy ugye én vagyok a 44. pont. Miért mit hittek? Másnap reggel megalapozatlanul sok teli üveg volt a hűtőben, lehetett volna csomagolni az útra az elmenőknek. Vasárnap a Csambiéktól Galántára jutás sem piskóta. Meg mi az, hogy azok akik már egyszer kikerültek ebből a faluból, bebuszoztak Dunaszerdahelyre véletlenül felülnek egy buszra ami visszahozza őket! Azé má! Gyerekek! Nah, köszönünk mindent a venégltónknak, Csambi nagy vagy! Végül egy üzenet: Kedves volt tábori sátorszomszédaink mégegyszer közlöm, ne hogy elfelejtsétek: mi Csillával vagyunk a jobbfej páros!!! Tudja meg a világ!