A tábort ki kellett heverni. Azt hittem, hogy az Afterbuli majd pontot tesz a jó pár hete tartó állandó táborőrületnek. Komolyan mondom mintha azóta sátorban élnék, nincs nyugtom! Olyan vagyok mint egy csiga aki a hátán hordja a házát (sátrát) és bárhova, de megy. Stoppal, vonattal, busszal, vagy csak úgy gyalog sok-sok kilométert, a felkelő nap sugaraiban fürödve (oh, mily költői), hólyagos lábbal, ha teheti mezitláb. Keresve valamit amit elvesztett a krasznahorkai kemping zöld kapuja és médiasátra között, tudva, hogy úgysem találja meg. Az afterbulira másodmagammal, Csillával (a nagyonzöldzemű Vadalma tördelővel, aki ahogy veszem észre nem csak az ujságok tördeléséhez ért) indultam tegnap reggel, azthiszem hétóratájt Rimaszombatból. A három, max négy órás utat Pozsonyeperjesig kábé hét óra alatt sikerült telejsíteni, hét fuvarral (milyen mesebeli számmisztika!) Azt meg nem mondom nektek merre járhattam, nem azért mert nem akarom, vagy mert a nemtudomholi motoreszten elfogyasztott becher elfeledtette volna velem, csak tényleg fogalmam...

Ugye mindenki emlékszik, hogy a tábor egyik szegletében egy 50-100 évnyi életűre becsült alkotás készülődött(tudom, ezt leirtam a Vadalmában is, amit minden bizonnyal olvastatok, mert másnap lelkesen közölték velem, hogy mennyi a kopjafa életideje jeles Vadalma olvasására! Ha nem… hát, az baj! Egy kopjafa! Emlékképen készült, bár sok más funkciója sem elhanyagolható az efféle alkotásnak. Nagyferenc Katalin keze munkáját dicsérheti az ámuldozó ex-táborlakó. Jó, elismerem, a táborlakók is hozzájárultak egy két faragással, de azért a munka nagy részét a rimaszombati festő-szobrászművész álmodta fába. Amit a tábori kopjafából kiolvashatunk: bár ritka, de hogy eredetiek legyünk a kopjafa nőnemű, jelzi ezt a tetején található 4 csúcs. Két napszimbólum is rákerült, a méltán hirhedt tábori logó, a “gombaszög” és a mottó, amely arra utal, hogy a jelent megfigyelve tudunk a jövőn változtatni... ha valaki tudja a pontos mottót, kérem kommentbe ;) nekem csak a vége maradt meg, ami úgy valahogy hangzik, hogy mozgósitsd...

Szeretek főzni. Nem mondom azt, hogy mindig és mindent, de legalább hasznos elfoglaltság: unaloműző, tanulás helyett is jó és a legjobb, hogy nem lesz éhes az ember… Már ha megeszi azt, amit főzött. Szóval szeretek főzni. DE NEM 200 EMBERNEK!!! Szóval akkor konyháskodom – az jó. Igaz, kimaradok meginn csomó mindenből, és fáradtan dőlök be a sátorba minden hajnalban, de ám, legyen. Legalább nekem köszöni meg mindenki a finom vacsit. Akkor viszek mindent. Inkább. Ne kelljen bicskákért szaladgálni a táborban szerteszéljen, és ne kelljen teszkós szatyrokba vágni a krumplit – bár, annak is megvan a maga varázsa. Meg főleg annak, hogy senki nem tartja számon, mennyi sör is fogy el, mire kész lesz a lecsó… Jaj, hát hova pakoljak még? Miért is nem vettük meg azt a koporsófélét apuval? Basszus…(Rozsnyó)…hát persze, hogy befértünk, a másik nagylavór és egy láda még otthon maradt!!! Leszarom… Én is úgy mentem táborba, ahogy a...