A Gombaszögi Nyári Tábor előadósátra a második nap délutánján Világi Oszkárt, a Slovnaft vezérigazgatóját és Szigeti Lászlót, a Kalligramm Könyvkiadó igazgatóját látta vendégül, a beszélgetés témája a társadalomkép alakulása az elmúlt húsz évben volt. Tokár Géza politológus, a beszélgetés vezetőjének első kérdésére, miszerint az elmúlt húsz évben miben változott meg a társadalom, előbb Világi Oszkár válaszolt. Szerinte az egyik legfontosabb változás abban nyilvánult meg, hogy az emberek jobban hisznek önmagukban, a többi mind ebből következik. Az embereknek erősebb jövőképe van. Hozzátette, a világ, ahogy az elmúlt húsz év sikere az egyéneken múlik. Szigeti László a demokratikus berendezkedés és a jogállam kialakulásában látja a változás lényegét. Világi Oszkár saját sikerének kulcsát a munkában látja. Mint kifejtette, igen izzadtságosan, a rendszerváltás előtt például fokhagymatermesztéssel is kereste pénzét. 1989-ben belecsöppent a politikába, majd később a gazdaságba. Világi szerint az út lehet más, de az alap a munka. Szigeti kifejtette, hogy mindketten szerencsések voltak...
Olvasd tovább...Legfrissebb híreink
Simon Attila – Egy rövid esztendő krónikája
Simon Attila, a komáromi Selye János Egyetem tanszékvezetője tartotta meg a második nap nyitóelőadását. A neves történész legújabb könyvének, az Egy rövid esztendő krónikája bemutatásával széleskörű történelmi tablót vázolt fel a szlovákiai magyarok históriájának legérdekesebb évéről, 1938-ról. Középsulis tanulmányainkból még emlékezhetünk miért is volt sorsdöntő ez az esztendő: Csehszlovákiától elcsatolták a németek lakta Szudétavidéket, Szlovákia kiharcolta az autonómiát, az első bécsi döntés keretén belül pedig a Felvidék magyarok lakta déli sávja visszakerült Magyarországhoz. A történések okairól és következményeiről mesélt nekünk Simon Attila, aki saját bevallása szerint azért határozta el a könyv megírását, mert 1938 történetének szlovákiai magyar olvasatát még nem írta meg soha senki. Megtudhattuk, hogy a Trianonnal létrejött szlovákiai magyar közösség ideiglenesnek tartotta az új államhatárokat, mindvégig Magyarországhoz tartozónak érezte magát. A kor embere nehezen tudatosította, hogy a határ egyik napról a másikra átlépett a feje felett. A csehszlovák állam soknemzetiségű országként jött létre, melyben a nemzetiségi kérdés végig...
Olvasd tovább...Mi a Médiasátor?
A táborozókat idén nyáron is teljes fegyverzetben várja majd a Médiasátor. Aki még nem hallott a jelenségről, az figyelmesen olvassa a következő sorokat! A Médiasátor, vagy közkeletű nevén a "Médiabúdé", nem csak egy furnérlemez házikó, mely telis-tele van számítógéppel, routerekkel, nyomdával és kábelekkel, ez az intézmény biztosítja, hogy a neten is közvetítsük a tábort. Ha most mindenkinek a Facebook jut az eszébe, némi képzavarral élve, nem esett messze a Vadalma a fájától. Elsődleges kommunikációs csatornánk azonban ez a blog, ahol számotokra is adott a megnyilatkozás lehetősége. Idén megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy a haverok, tesók, illetve a más kontinensen nyaraló gombák is élőben követhessék a történéseket. Magyarul élőközvetítést tervezünk az internetre. Ez a tábor oldalán és a főbb szlovákiai magyar internetes sajtóban is elérhető lesz majd. A legnagyobb, az egyetlen, a mindenható közösségi portált sem hagyjuk pangani, sőt nektek is lehetőségetek lesz posztolni, apuval anyuval tudatni, hogy miként művelődtök. Ennek...
Olvasd tovább...