Irány a vadkelet, Kikelet kikeltet, kikelni magunkból kell, mint lepke a gubóhoz, visszatalálunk gyermek önmagunkhoz. Aztán adunk egy barackot a fejre: "Géza, most mond, biztosan így kell ezt?!". A púp úgyis a mi fejünkre nő. Krasznahorka vára árnyékára várva a sajgó idő bütykös ólomlábain mi csoszogunk elő. A nap fényre érve tested méla vére kérdi, hogy mivégre vagy itt ezen a zajos földön, ha megnyugodni csak ide térsz, mint gemenci szarvasok hűs forrás vizéhez?! Kútba esett terveink a mélyről figyelnek, néha jót nevetnek, de "Csittt!" mondják ilyenkor egymásnak. Onnan lentről látszik az is, ami a felszínről megfigyelhetetlen: nappali égbolton rezgő csillagok, a múlt fonákján ólálkodó jövő, az alaktalan sötétben felsejlő őszintén-hamiskás hasis hercegnő; Kócos kittikadt fejét öledben ringatod, de félsz, ha alabástrom bőrét megkarcolod, kezeid között időhomokká szépen szétpereg izzó teste a vágy, mi kitaszít a csillagokba, hogy távolságra lelj ott, ahol minden egybeér. Csapongsz, maradj, szeress vagy ölj, pusztítva...

A táborban felütötte fejét az örkényi abszurd. A fertőzés valószínűleg egy L. Róbert nevű fiatalembertől eredhetett, akit korábban színházi közegben is látni véltek. Róbert rendezői affinitása csak fogékonyabbá tehette erre a kórra. A fertőzöttek az inkubációs időt követően fura viselkedést tanúsítottak. Ahogy az felvételünkön is látszik, egy olyan különleges szituációt hoznak létre, ami szinte bűvöletbe ejti mindazokat, akik figyelemmel követik az eseményeket. Figyelem, fertőzésveszély!!! Egy vélemény a darabról: "A Végzet c. Örkény novella nem csupán felkavaró, hanem amolyan valódi vég hangulatot nyújt, amely a végletekig kimeríti az emberi fantázia és az elmebaj fogalmát. Ez az az életérzés, ami megköveteli a médiasátrasoktól az eleve bebaszás rendeltetését, mely komolyabb irodalmi, vagy esetleg kulturális töltéssel bíró feeling felkavarását."

A tábor egyre szélesedő kulturális kínálatából az irodalom sem maradhat ki. A köteteiket bemutató szerzőkkel, Szalay Zoltán íróval és Bettes István költővel, Szigeti László a Kalligram Kiadó vezetője beszélget. A kortárs irodalomra jellemző módon, Szigeti és Szalay hamar szakmai magasságokba és ennél fogva egy kissé belterjes dialógusba keveredett. A posztmodern irodalom időkezeléséről folytatott eszmecserét Bettes István, a 19. perc, 23. másodperc környékén önnön tagadhatatlan eredetiségével merőben új síkra tereli.