A Közbeszéd sátor szervezésében valósul meg az a diaszpóratalálkozó, melynek keretein belül külföldre került szlovákiai magyarok beszéltek arról, hogy miként élték meg az idegen közegbe történő beilleszkedést és miként vélekednek az itthoni eseményekről. A találkozó vendége volt Tóth Tibor is, aki Somorjáról jutott el az ócean túlpartjára, napjainkban pedig a University of Delaware demográfiai tanszékének kutatója. Tibor, hogyan sikerült befutni ezt a figyelemre méltó karriert? A nyitrai egyetemre jártam, mely egyetemnek számos kapcsolata volt az amerikai egyetemekkel. Két-három professzor átjött a delaware-i egyetemről Nyitrára, felvettem a tantárgyaikat. Ezek elvégzése után felajánlottak egy ösztöndíjat. Így jutottam ki, kellett hozzá egy kis szerencse és kemény munka is. Családot is alapítottál ha jól tudom. Igen, ott alapítottam családot. Amerikai feleségemmel Szlovákiában ismerkedtem meg, aki két évet töltött az országban, angol nyelvet tanított. Annak ellenére, mintha úgy nézne ki, hogy ő vitt engem az USA-ba, nem pontosan úgy volt, mivel ő eredetileg kaliforniai és...

A Médiasátor előtt beszélgetés készítettünk, de hogy kivel is? Tessék tovább olvasni. Hogyan mutatnád be magad? Ez nagyon nehéz kérdés, nem tudom, röviden válaszoljak-e vagy hosszan. Ha röviden, akkor egy olyan ember vagyok, akit érdekel az irodalom és szeretek foglalkozni a szavakkal, mondatokkal, vagy inkább a mondat töredékekkel és azokat egymás alá írom. Ezeket aztán egyesek verseknek hívják. Szerinted van-e szlovákiai magyar irodalom? Szerintem földrajzi értelemben mindenkép van. Esztétikai értelemben azonban nincs. Ha a határokat nézzük, a szlovákiai magyar írók azok, akik a határ ezen oldalán élnek és írnak. Ha azonban valaki nem tudja, hogy ki írta, és nem tud semmit a szerzőről akkor is működnie kell a szövegnek. Esztétikai értelemben nem származik abból semmilyen előnyünk, hogy szlovákiai magyarok vagyunk. A szövegek értelmezésekor vajon nem ad-e hozzá valamilyen új szempontot, ha egyes műveket szlovákiai magyar irodalomként értelmezünk? Ha a szépprózai szöveg története itt játszódik, a mi vidékűnkön, vagy ha a...

Jöttek, láttak, hódítottak. Kétszer egy nap.  Első alkalommal a kávézóban, ahol mind a négyen napnak háttal ültetve süttették a tarkójukat, adogatták a mikrofont, vigyorogtak, heccelték a közönséget, mélyen szemükbe húzták sültössapkájukat, heccelték a közönséget, vizsgálták az asztalra állított tábori pohár mértékegységét (Töccsé… Ippenjó!), heccelték a közönséget, rákönyököltek a meglehetősen labilis asztalkára, világító ITI-karkötőket és fényképeket osztogattak, szakértelemmel és filctollal dedikáltak, fotózkodtak és heccelték a közönséget… Emellett meséltek a magyar alternatív zenei színtér lehetőségeiről, Mr2-ről, az alternatív és a mainstream ütköztetéséről, Quimbyről és Kispálról, dalszöveg-szerkesztésről, kosztümökről, ösztönösségről és spontaneitásról, vágjál lyukat a kádba- életérzésről, zenekar-arculat formálásról, sikerről és közönségről, turnékról és koncertekről, új dalokról és régi dalokról, és arról, hogy hogyan fog majd megöregedni az Intim Torna Illegál. Második alkalommal pedig a királyréti koncertpódiumon, amelyet az égiek a táborlakók kedvéért megkíméltek az áramkieséstől. A koncert iszonyatosan hatásvadász módon indult, mikor pár másodpercre sötétbe borult az egész Királyrét, mindenkiben megfagyasztva a vért....