A táborban vendégünk volt Kovács Tamás, azaz Tomi Kid, európa- és világbajnok galántai bokszoló, akivel J. Mészáros Károly, sportújságíró beszélgetett. Tomi Kid a Szlomasport (www.szlomasport.sk) jóvoltából jutott el táborunkba. Az alábbiakban Tomi Kiddel készült interjúnkat közöljük. Hogyan jött be életedbe a boksz, miért lettél ökölvívó? Én beleszülettem egy boksz családba, apukám is bokszoló volt, aki mindig is a példaképem volt, mely a mai napig is így van. Gyermekkoromban kezdtem el vele edzésekre járni, így lettem bokszoló. Mik a jövőbeli céljaid? Idén szeptember 8-án lesz egy mérkőzés, amitől az függ, hogy bokszolhatok-e a világbajnoki címért. Ha ezt a szeptemberi mérkőzést sikeresen zárom, abban az esetben WBC világbajnok szeretnék lenni. Mesélnél nekünk a KO Boksz Clubról? 2007 októberében alakítottam ezt a bokszklubot. Egy olyan bokszcsapatot akartam, amely a második családom lesz. Minden srácot én edzek, én ellenőrzöm az iskolai tanulmányaikat és kollégiumi szobájukat is. Ennek elit csapata napi két edzést tart, az utóbbi...

Csomagolok a táborba. Soha életemben nem sátoroztam, így pontról pontra végigolvasom a DH tábor facebook oldalán levő segítséget, hogy miket is kéne becsomagolnom. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem a cikk írójának a praktikus tanácsokat. Amikor már a rövidnacikat és a valóban hasznos dolgokat is begyömöszöltem a hátizsákomba, már csak a Partybusz megérkezésére vártam. Tyoma, a sofőr segítőkészen pakolta be a táskáimat a busz csomagtartójába és már indultunk is. A 350 km, Komáromból Gombaszögre első hallásra hosszúnak tűnhet, de mi már az utazás elejétől jóvilágvan Rékával, Jóvilagvan dalokat ordítottunk, a többiekkel pedig suliról, életről, régi barátságokról beszéltünk. Így szinte repültünk a Partybusszal. Tehát az út kezdete óta tudtam, hogy a táborban töltött napok is ezt a hangulatot fogja követni. A gyors sátorállítás után, azt vettem észre, mintha egy Selye János gimis találkozóba csöppentem volna. Rég nem látott barátok, távoli ismerősök, mindenki örömmel köszöntött és üdvözölt a frissen költözők között....

Széles, de egyre szűkülő folyó, rajta egy motorcsónak halad felfelé. Egyszercsak belépünk egy faluba. 21. századi ruházatban indiánok mosolyognak. Felfelé haladnak egy hegyen, néha egészen meredek partokon. Így jutunk el Miskitiába. Kovács Zoltán, a Vándor-láss polgári társulás elnöke és Lórincz Adrián mesélt az expedícióról. Huszonnyolc napig tartott az expedíció, amely Honduras belső területeit vette célba. Dunaszerdahelyről indultak, és Londonon és Miamin keresztül jutottak el San Pedro Sulába. A főváros a világ ötödik legveszélyesebb városa. Onnan egy ideig aszfaltúton, aztán földúton majd pipantén, egy fatörzsből kifaragott csónakon utaztak, mire elérték a Tawahka indiánokhoz. A törzs a kolonizáció idején elmenekült az esőerdőbe, és évszázadokon át elszigetelten éltek úgy, hogy nem is tudtak róluk. Alkalmuk volt megnézni a helyi életet, a ruhakészítési szokásokat, de már az indiánok is a civilizáció eszközeit használják. Találkoztak a helyi legidősebb emberrel, és a fiával, aki nyelvésznek tanul, és az ősi nyelv megőrzésén fáradozik. A Tawahkák nyelvi asszimiláción...