Sajnos már régen elmúltak azok az idők, amikor az ember ketté tudta választani a tengert, a botot kígyóvá változtatni, a vizet pedig borrá. Bár az utóbbira ma is vannak próbálkozások, de ezekben az esetekben csak akkor beszélhetünk csodáról, ha azok megkóstolása után nem hányjuk el rögtön magunkat. Persze csodák manapság is léteznek, például az egyik kolleginánk képes a sört pofonná változtatni. Erre a csodára mondjuk én is kíváncsi vagyok. Hogy ez valójában hogyan is lehetséges, megtudhatjuk az idei Gombaszögi Nyári Táborban július 12. és 17. között Krasznahorkaváralján. Nos, mi jót is lehetne írni erről a táborról, amit még nem írtunk meg jobban korábban, ill. nem foglaltak össze mások. Egyik nyelvi korrektorunknak a javaslatára: „… írd bele, hogy a csinos körképes korrektor csajoknak, akiket a miniszoknyájukról lehet majd felismerni, lehet fizetni a bárban az italokat, ‘szeretem a bechert’ jeligére.” Tovább Tibi cikkére a Körképen >>
Olvasd tovább...Legfrissebb híreink
Politikában segít: Öllös László
Már megszoktuk, hogy a politika mindenütt ott lappang. A DH táborosok sem maradnak ki belőle - hacsak nem akarnak… Előadóként ugyanis Öllös László PhD. politológust és egyetemi oktatót fogadhatjuk július 15-én, aki Quo vadis szlovákiai magyar politika? Helyzetelemzés egy évvel a választások után címmel tart előadást. Miért érdemes ott lenni? Mert véleménye mindenkinek van, hogy mi is történt a Híd-Most és az MKP elválása óta. De keveseknek jut az a lehetőség, hogy elemzést hallgassanak, kérdéseket tegyenek fel - és azokra nyílt, egyenes választ kapjanak neves szakértőtől! Öllös László, a pozsonyi Comenius Egyetem BTK magyar-történelem szakán szerzett oklevelet, továbbá ’95-ben diplomázott a Közép-Európa Egyetem Politikatudományi Tanszékén, majd ’95 és ’96 között a New York-i New School of Social Resarch hallgatója. Az ELTE-én filozófiából doktorált politikai filozófia szakterületen. Jelenleg a nyitrai Konstantin Egyetem oktatója és elnöke Felvidék egyik legjelentősebb intézményének, a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézetnek. De, neve ismerősen csenghet a Fórum Társadalomtudományi...
Olvasd tovább...Irodalmi kitérő: Bettes István
A tizenkét kötetes költő Rimaszombatban született. Dolgozott tanárként, szerkesztőként, 1983 óta főállású író. Verseket az 1970-es évek végóráiban kezdett közölni, első verseskötete, a Bohócok lázadása 1981-ben látott napvilágot. 1991-ben a Szétcincált ének idején c. kötetéért Madách Imre-díjat kapott. A Bohócok lázadásában, a költő a bohóc-maszk mögé bújik, megjelenik a cirkuszi miliő, a bohóc, aki mindenen csak nevet. A versek indításában az olvasó szája is mosolyra nyílik, de aztán rögtön megfagy ez a nevetés. A versek ironikus, groteszk, majd szatirikus hangba csapnak át. Versei sajátosan groteszk és szellemes hangon szólnak kicsikhez is, hiszen gyermekverseket is írt. A hangya kalandja című gyermekversét a Kicsi Hang is feldolgozta.
Olvasd tovább...