A szervezők utolsó erejükből küzdő csoportjával (és Bettes Pistával) szétszedtük a tábort. Láttuk elmenni az RTO-t, a diáksereget, kiüresedni a Királyrétet, kocsmát, söröshordót. Az egésznek vége hangulata volt, mint ilyenkor mindig. Hazaérkezvén viszont azontúl, hogy nem tudtam mit kezdeni a melegvíz intézményével, mikor felütöttem a számítógépem, óriási élmény fogadott. A puding próbája az evés – mindez pár éve még érvényes volt, most inkább az, hogy a puding próbája az, amit - Kürtiesen fogalmazva - a fébukon írnak róla. A közösségi portál pedig tele volt a verebekkel, rumbóval, vadalmával, integető kislánnyal, kesziekkel, krasznahorkai várral, egy szóval gombaszöggel. Lehet jönni itt a statisztikákkal – a számok egyszerre megnyugtatóak és ijesztőek –, a jó érzés mégsem az adatok láttán fogott el igazán, hanem a képeket, a pár soros üzeneteket, a számtalan „vissza akarok menni”, meg „jövőre ugyanúgy, ugyanott” reakciókat olvasva. Aposztrofáltak minket mini-Tusványosként, ami nagyon is megtisztelő. Hasonlították a tábort a Zentai Nyári...

Irány a vadkelet, Kikelet kikeltet, kikelni magunkból kell, mint lepke a gubóhoz, visszatalálunk gyermek önmagunkhoz. Aztán adunk egy barackot a fejre: "Géza, most mond, biztosan így kell ezt?!". A púp úgyis a mi fejünkre nő. Krasznahorka vára árnyékára várva a sajgó idő bütykös ólomlábain mi csoszogunk elő. A nap fényre érve tested méla vére kérdi, hogy mivégre vagy itt ezen a zajos földön, ha megnyugodni csak ide térsz, mint gemenci szarvasok hűs forrás vizéhez?! Kútba esett terveink a mélyről figyelnek, néha jót nevetnek, de "Csittt!" mondják ilyenkor egymásnak. Onnan lentről látszik az is, ami a felszínről megfigyelhetetlen: nappali égbolton rezgő csillagok, a múlt fonákján ólálkodó jövő, az alaktalan sötétben felsejlő őszintén-hamiskás hasis hercegnő; Kócos kittikadt fejét öledben ringatod, de félsz, ha alabástrom bőrét megkarcolod, kezeid között időhomokká szépen szétpereg izzó teste a vágy, mi kitaszít a csillagokba, hogy távolságra lelj ott, ahol minden egybeér. Csapongsz, maradj, szeress vagy ölj, pusztítva...

A táborban felütötte fejét az örkényi abszurd. A fertőzés valószínűleg egy L. Róbert nevű fiatalembertől eredhetett, akit korábban színházi közegben is látni véltek. Róbert rendezői affinitása csak fogékonyabbá tehette erre a kórra. A fertőzöttek az inkubációs időt követően fura viselkedést tanúsítottak. Ahogy az felvételünkön is látszik, egy olyan különleges szituációt hoznak létre, ami szinte bűvöletbe ejti mindazokat, akik figyelemmel követik az eseményeket. Figyelem, fertőzésveszély!!! Egy vélemény a darabról: "A Végzet c. Örkény novella nem csupán felkavaró, hanem amolyan valódi vég hangulatot nyújt, amely a végletekig kimeríti az emberi fantázia és az elmebaj fogalmát. Ez az az életérzés, ami megköveteli a médiasátrasoktól az eleve bebaszás rendeltetését, mely komolyabb irodalmi, vagy esetleg kulturális töltéssel bíró feeling felkavarását."