Jaroslav Spišiak volt országos rendőrfőkapitány, tartott előadást a szervezetbűnözés elleni harc két évéről. Gondolatait így kezdte: "Örülök, hogy itt lehetek, és hogy valaki kíváncsi arra, amit mondani akarok."Átszerveztem a rendőrséget és sikerült megvádolni a(z akkori) alvilági személyeket. A pozsonyi alvilág egyes személyei szerint a legegyszerűbb az lett volna, ha megölnek engem. A főügyészség 2007 óta nem vádolta meg azokat az alvilági személyeket, akik hamis feljelentéseket tettek ellenem. Az elbocsájtott magas tisztségű rendőrök, az alvilág és a főügyészség el akartak távolítani engem. Majd hozzátette, "ne féljünk a veszteségtől!" Szlovákiában még most is szocialista felállásban működik a főügyészség. A volt rendör aki hajlandó volt tanúskodni az igazság mellett, eltávolították, később, megyei kapitánnyá neveztem ki. Majd így folytatta: "377 kérdése bolt az NBÚ-nak hozzám." Egy gondolatában kiemelte, hogy leváltották azokat az embereim, akik eredményeket értek el. Ez a demokrácia Szlovákiában - mondta Spišiak. Mindig saját magunkból induljunk ki. Ne bízzuk magunkat más személyekre. A szlovák büntető törvénykönyv 2005-ig kommunista volt. Az ügyvédek...
Olvasd tovább...Legfrissebb híreink
Interjú Öllös Lászlóval: Lesz-e itt multikulturalizmus?
A Híd és az MKP elnökétől hallhattuk, hogy háttéregyeztetések folynak az a két párt és a civilszféra képviselői között. Azt jelenti-e ez, hogy a két párt viszonya egy új szintre lépett? Ez tudható, hiszen egy bejelentéssel kezdődött az egész, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala megfogalmazott egy alapdokumentumot, elnevezte a Szlovákiai Magyar Minimumnak. Ez a szlovákiai magyarság megmaradásának alapvető feltételrendszerét tartalmazza elvi szinten, és elhívta a két pártot, hogy üljünk le hármasban megtárgyalni ezt a dokumentumot, azzal a céllal, hogy valami egyetértés alakuljon ki. Ez nem program, ez csak egy elvi nyilatkozat. A bejelentéskor megkezdődött a tárgyalás, majd még egy forduló volt a nyáron, de ott már a sajtó nem jelent meg, és hát ez a tárgyalássorozat fog folytatódni minden bizonnyal, legalábbis ilyen megállapodás. A Ki a magyar? előadásban szóba került a multikulturalitás. Európában a multikulturalitás egyfajta mintaképet adhat a szlovákiai magyar közösség számára is. Azonban tudjuk az Európában zajló folyamatokról, hogy...
Olvasd tovább...Interjú Hunčík Péterrel
Az előadásban előbb infantilisnak nevezte a szlovákiai magyar közösséget. Miért is infantilis a szlovmagy közösség, miben nyilvánul ez meg? Én az infantilizmus bizonyos jeleit mondtam és vállalom is, annak ellenére hogy nagyon kemény ez a meghatározás. Nem tud felnőtt módon viselkedni ennek a kornak nagyon kemény kihívásaira, nem képes önmagát vállalni teljes súlyában és egy állandó paternalisztikus reflex hatására fölfele és körültekinget és vár megoldás olyan helyzetekre, amely helyzetekre a megoldást csak ő maga tudná kiprodukálni Létezik-e a szlovmagy közösségen belül keleti és nyugati identitás? Nem tudom, ilyen pontos adataim nincsenek. Mentális különbségek vannak ez biztos. Ez politikailag is leképezhető, és nagyon is érdemes volna elgondolkodni, másként viselkedünk akkor ha többségben vagyunk egy adott településen vagy régióban, és másként viselkedünk akkor ha kisebbségben vagyunk. Ha többségben vagyunk, nagyon gyakran nálunk is előfordulnak bizonyos fajta intoleráns jelek, hiányzik nagyon az empátia a nálunk fellelhető kisebbséggel szemben, például egy olyan magyar kisváros...
Olvasd tovább...