Feléleszteni, leporolni

Szerző: z.zrt

Farkas Róbert az utóbbi évek egyik legeredetibb zenei vállalkozásába fogott, amikor zenekara köré gyűjtötte a magyar rock kultikus alakjait. Az eredetileg egyetlen lemezre összeállt csapat azóta is sikerrel koncertezik. Filmslágereket, kuplékat, táncdalokat dolgoznak fel mívesen hangszerelt cigányzene kíséretében.

A Budapest Bár előtt játszottál már a Kistehénben és a Besh o droMban is. Kezdeni pedig a 100 Tagú Cigányzenekarban kezdted pályafutásodat. Hogy jött ez a nagy váltás?
Tizennégy évesen kerültem be a 100 Tagú Cigányzenekarba és 12-13 évet töltöttem ott prímásként. Egy idő után úgy éreztem, jó lenne valami mással foglalkoznom. Húsz éves voltam, amikor jött a nagy balkán őrület. Elkezdtem harmonikázni. Ez nagyon szerencsés döntés volt, mert nagyjából egy év után jött a Besh o droM-os felkérés, és jópár évig játszottam velük. Később jött a Kistehén zenekar, ami még meredekebb váltás volt. Rockos, alterosabb, fura zenét játszottunk, meg zenei karikatúrákat. Miután lediplomáztam a zeneművészetin hegedű szakon, szerettem volna valami saját ötlettel előállni, saját zenekart alapítani.

Katt ide a folytatásért az Új Szó weboldalára! >>

Hozzászólások

comments powered by Disqus