A déli órákban kezdtek szállingózni a hátizsákos, jövendőbeli fesztivállakókra hajazó egyének a kemping mostmár napsütötte lankáin. A médiasátor sajtóhírei már a matracpumpák szuszogásának háttérzajában születtek, miközben szinte percenként kérdezgettük egymást izgatottan: hol késlekednek ezek a partybuszok? Fél négykor megkezdődik a regisztráció, és a kígyózó, kissé fáradt emberkékkel tömött sorból ismerős arcok tekintenek rám a viszontlátás örömével. Az Újvárból induló DH-konvoj fiataljai még a bejelentkezés előtt felverték sátraikat, a Felvidék legkülönbözőbb vidékeiről érkező delegációk is beállítottak már itt-ott galibázó járműveikkel.

Kedd délután, négy óra. Lassan de biztosan épül a szalmasátor, helyére kerül aminek kerülnie kell, én pedig kapom az infót, hogy a partybusz késik. Mindjárt itt lesz. Most már tényleg csak pár óra. Pár óra? Sok sok perc. A tábor most olyan, mint egy hangyaboly, mindenki sürög-forog. Karin, a médiasátor anyaoroszlánjának kiáltása hallatszik a kis zöld kuckóból. Közben megtöri az amúgy sem nagy csendet a szalmabálákat ideszállító kocsi motorhangja. Mindenki nyugodt, mindenki laza, hiszen kedd van, kedv van, és a hely is hozzá. Gombaszögön vagyunk bébi! Mi kell még?! Persze a felszín alatt ott bugyog a lelkes önkéntesek munkaereje. Rakodás, pakolás, intézkedés, takarítás, szemétszedés... A vókitókik állandóan harsognak, nekem pedig kedvem van elkapni egyet, és valami ultrakomoly kém/szupertitkosügynökakármi stílusban belemondani: A sas leszállt. Ismétlem, a sas leszállt. A partybusz sasa tényleg leszállt. Itt vannak! Nyitódik az ajtó, fotós kollégáink pedig a legprofibb lesifotósokat mesgszégyenítő rutinnal nyomakodnak fel a buszra, és...

Alakul a molekula, a dolgos szervezői kezek már két napja fáradhatatlanul munkálkodnak azon, hogy minden a lehető legtökéletesebb legyen, mire a partybusz, illetve a többi táborlakó megérkezik a Placcra.