Új főszervező veszi át a stafétát!

Szerző: Bárczi Laura

Február 14-én megtartottuk a 2023-as Gombaszögi fesztivál első sajtótájékoztatóját, melyben a tábor infrastruktúrabeli fejlesztéseit mutattuk be, illetve fény derült arra is, ki veszi át a főszervező szerepét Orosz Örs után, aki a Sine Metu egyesület elnökeként továbbra is segíti majd a helyszín fejlesztését.

A főszervező szerepét Nászaly Gábor, aki a Sine Metu egyesület tagja és 5 éve erősíti a tábor sztaffját veszi át.

Horváth Rebecca, a zeneszekció vezetője bemutatta az idei év zenei programját. A közönségszavazásnak köszönhetőn a Csemadok-stagen fellép majd Azhariah, Beton.Hofi, Rúzsa Magdi és sokan mások, a Szifon-teraszon pedig 30 feltörekvő felvidéki zenekar kap majd teret.

Idén 30 helyszínen, több mint 500 programmal várjuk a fesztiválozni vágyókat.

A nagy érdeklődésre való tekintettel felújításra kerül a régi vizesblokk is, így 12 új zuhanyzót vehetnek majd igénybe a táborozók. A fesztiválig pedig elkészül majd a várva-várt zipline is, ami a Pajtaszínházatól kiindulva a Pálos monostorig ér, ezzel összekötve a fesztivál központját a Bebek-kempinggel. Nemrégiben üzembe helyzetük az új összkomfortos faházainkat is, melyek az egész év folyamán várják a pihenni vágyókat.

Hozzászólások

comments powered by Disqus