Átadásra került a pelsőci Korona Kórus színpada

Szerző: Czáboczky Szabolcs

2014-től a Gombaszögi Nyári Tábor szervezői csapata évről évre az együttműködés újabb szintjeit lépte meg a gömöri komolyzenei formációval. 2020-ban, a Gombaszög Lite-on mérföldkőhöz érkezett ez a kooperáció, mivel a Fekete-patak partján immár állandó helyszínt kapott a kórus, a völgy pedig egy újabb impozáns konstrukcióval bővült.

add meg a kép czímét

Az eseményt a kórus vezetője, Tömöl Gabriella nyitotta meg, aki elsősorban köszönetet nyilvánított Bokor Réka, Ambrus János és Orosz Örs felé, akik nélkül az új Korona-színpad nem válhatott volna tervből valósággá. Továbbá hangsúlyozta abbéli reményét, hogy ez a felvidéki magyarság közös ügyét is tudja majd szolgálni. Őt követte Orosz Örs, a Gombaszögi Nyári Tábor főszervezője, aki úgyszintén köszöntötte a jelenlévőket, és egy rövid, nosztalgikus hangulatú áttekintést adott a közönségnek Gombaszög és a Korona Kórus kapcsolatáról és közös munkájáról. A színpad végső stádiumát alapkőletételként jellemzi, amely az igényes felvidéki magyar zene terjesztésének misszióját viheti egy lépéssel előrébb.

add meg a kép czímét

A szalag elvágását követően a kórus 4 különböző stílusú művet adott elő. Kodály Zoltán Ének a szépszavú múzsához c. művétől a szerelmes népdalokon keresztül a spanyol kocsmazenéig széles spektrumú előadást nyújtott az érdeklődő közönség számára. Az utolsó dalt követően állófogadás keretében zárták le az ünnepélyes átadót. Az új színpadot két tehetséges verséneklő együttes avatta fel, a HoryZone és Paradigma.

Hozzászólások

comments powered by Disqus