A lényeg, hogy legyen tánc!

Szerző: Bea Szarka

Koronavírus ide vagy oda, a Folkszöglet egyedülálló programjával idén is fantasztikus zenekarokkal és táncházzal várja a népi zene és kultúra szerelmeseit.

Pénteken (augusztus 21.) Nagy Csomor András és zenekara szórakoztatja a FolkSzögletbe betévedő publikumot. A zenekar elsősorban magyar népzenével és kávéházi cigányzenével foglalkozik, újabban azonban klezmerrel, népzenei feldolgozásokkal, illetve saját dalok írásával is kísérletezik. Az együttes célja a jóízű muzsikálás, amely gyakran az egyes zenei stílusok szabta határok kiterjesztésével, esetleg azok összekapcsolásával valósul meg. A koncert után az egész éjszakán át tartó táncházhoz szolgáltatják a zenét, amely Konkoly László és Baráth Kitti vezetésével valósul meg.

Szombat (augusztus 22.) délután a tánc világába is beleshetnek a táborozók. A táncoktatáshoz a rozsnyói Sajó Banda szolgáltatja a zenét.

A tábor záróestéjét a 2009-ben alakult Csángálló zenekar teszi felejthetetlenné. Zenéjükben a gyimesi és moldvai csángók világa, valamint a Balkán izgalmas népzenéje találkozik, amely szabad improvizációval, komponálással és énekkel válik egy új egésszé. Folyamatosan tágítják érdeklődési körüket, repertoárjukat és hangszeres tudásuk határait. Az együttes gyakran indul zenei gyűjtő útra, hogy eredeti környezetből merítsenek inspirációt. Első lemezük 2016-ban jelent meg a Fonó Records gondozásában, Fel az úton... címmel. Legújabb nagylemezük a Naplopók, amelyről Eleven taktus című számuk felkerült a Halmos Béla Program 2018-as Womex világzenei válogatás albumára. A koncertet követő táncházban a Csángálló zenekar muzsikájára táncolhatják rongyosra a táboros cipőiket a résztvevők Linczenbold Maximilián vezetésével.

Hozzászólások

comments powered by Disqus