„Csodálatos csillagok, botorkáló fiatal szikrák,

más fényű, más lángú, más színű tüzek,

csillogjatok, égjetek, szálljatok erre, szálljatok arra, szálljatok szerte,

vár az ég, komor ég, fekete magyar ég”

A fenti sorokkal kezdődik a korábban már sokat emlegetett kultikus vers, az Újarcú magyarok, amely az 1920-as évek végén kibontakozó új, főként a Prágában és Pozsonyban egyetemi tanulmányait végző értelmiségi ifjúság körében bimbózó életérzést akarta megragadni. Gombaszögnek, mint helynek is a prágai Ady Endre Diákkör elődje, a Szent György Kör adott új értelmet 1928-ban, amikor először szervezték meg misztikus völgyünkben az első tábort, amelyben a csehszlovákiai magyar cserkészek és a Sarló mozgalom is közreműködött.

A felvidéki magyar ifjúság önszerveződése az új világban, a „masaryki republikában” elsősorban a MAKK-ok (Magyar Akadémikusok Keresztény Köre) létesüléseivel indult, amiket a CsMASz (Csehszlovákiai Magyar Akadémikusok Szövetsége) fogott össze ernyőszervezetként – tekinthetjük a mai Diákhálózat elődjének is. A ’20-as évek végén és a ’30-as évek elején fokozottabb érdeklődés mutatkozott a „szlovenszkói” magyar fiatalság iránt, mivel a legtöbb egyetemi szervezet távol akarta tartani magát a pártpolitikától és úgy általában a világnézeti meghatározottságtól. A fiatal felvidéki magyarokat tömörítő szervezetek közül talán a Sarló kerül leginkább a ellenzéki magyar politikum célkeresztjébe baloldali orientáltsága miatt. Mind Márai Sándor édesapja, Grosschmid Géza, a keresztényszocialista párt, mind Törköly József a nemzeti párt részéről éles bírálatban részesítette a Sarló tagjait. Hozzá kell tennünk, hogy nemcsak a Sarlónál mutatkozott meg ez, hanem úgy általában a felnövekvő új csehszlovákiai magyar értelmiség esetében is, mivel a magyar pártok politikusai nehezen tolerálták az „újarcú magyarok” szkepticizmusát és pártpolitizálástól való távolmaradását.

Ekkor lépett a színre a harmincas éveiben járó nemzeti párti alelnök és Komáromcsehiből származó földbirtokos, Jaross Andor. Dzurányi László, Győry Dezső és Balogh Edgár mellett állandó aktivitással vetette bele magát az ifjúságpolitikai vitákba, amelyben ő a „magyar nemzeti munka” pártján állt. Bár egy tehetséges publicistáról és szónokról beszélünk, gyakorlatilag elszántan be akarta csatornázni a függetlenségét félve óvó magyar egyetemistákat a pártokba, ezzel is biztosítva az új politikai elitet. 1931 áprilisában programadó cikkel jelentkezett a Prágai Magyar Hírlap hasábjain Tavaszi rügyek a magyar nemzeti munka frontján címmel. Írásában kiemelt figyelmet szentelne az alacsonyabb iskolázottsággal rendelkező, inkább a mezőgazdasági és ipari szektorban dolgozó magyar fiatalokra. „Ennek a magyar földművességnek gerinces öntudata van, mely oly mértékben nyer jelentőségében, amily mértékben távolodik el esetleg az intelligens társadalom a nemzeti gondolat fókuszától” – írja Jaross. Ezzel a komáromcsehi politikus egy új alternatívával jelentkezett, és erőre is kapott a gazdasági válság elmélyülése idején: egy radikalizálódott, egyenruhában felvonuló és jelszóra engedelmeskedő magyar ifjúsági szervezkedés. Ez volt a Magyar Nemzeti Párt (MNP) berkein belül működő Fiatal Magyarok Munkacsoportja (FMM).

Az FMM elsődleges bázisát Jaross szimpatizánsai alkották Udvard környékéről, itt alakult meg az első helyi szervezet is 1932 elején. A második Léván jött létre, ahol viszont az ifjúsági csoport arculata már szinte teljes egészében ki lett dolgozva. Fekete egyennyakkendő, zöldszínű zászló és a „Jobb jövőt! – Adjon Isten!” köszönés alkották a szervezet legfontosabb uniformisztikus elemeit. Bár Jaross korábban – mondhatni – diplomatikus hangvételűen fogalmazott korábbi cikkében, amelyben még vizionált saját ifjúsági mozgalmáról, az FMM újabb helyi szervezeteinek megalakulásakor beszédeit előszeretettel az alábbi mondattal fejezte be: „Mi elutasítjuk az újarcú magyarok kifejezést, mert mi csak egy arcot ismerünk: az ezeréves magyar arcot!”. A gyakorlatban párthadseregként működő mozgalom tagjai az erőszakos cselekedetektől sem riadtak vissza. A jelszavak és agitáció által megvezetett fiatalság 1933 júniusában Udvardon egy kb. 300 fős felvonulást rendezett, a esemény során három ifjú egy idősebb magyart (állítólag kommunista) összevert azzal az indokkal, hogy „minden csehet, zsidót és kommunistát a falhoz kell állítani”. Az esetet követően a csehszlovák hatóságok az akkori udvardi polgármestert (Pintér Béla) és a három legényt letartóztatták, Jarossnál komáromcsehi birtokán házkutatást tartottak, az ifjúsági csoportot betiltották. Volt kísérlet arra vonatkozóan, hogy a szervezetet újraindítsák, amelyre elvileg az MNP megkapta az engedélyt, viszont 1933 után nem rendelkezünk semmiféle információval az FMM későbbi tevékenységéről.

Jaross Andor pályafutása természetesen itt nem ért véget, sőt, a két magyar párt egyesülését követően az Egyesült Magyar Párt elnöke lett, majd az első bécsi döntés után a felvidéki ügyekért felelős tárca nélküli miniszterré nevezték ki Imrédy Béla és Teleki Pál második kormányában. De itt nem állt meg. 1944-ben – bár unszolásra –, de elfogadta a Sztójay Döme vezette kormányban a belügyminiszteri tisztséget, ahol a később véreskezű Baky László és Endre László segítette munkájában. Egy olyan munkában, amely több százezer életet oltott ki. Vajon ez volt a „magyar nemzeti munka” Jaross Andor számára? Lehet, hiszen saját vallomásában is az alábbiakat írja: „Álláspontom sohasem volt antiszemitizmus, hanem mindenkor magyarságvédelem”.

Előttünk a baloldali Sarló mozgalom, a vallásos Prohászka Körök és a MAKK-ok története sokkal ismertebb, relevánsabb – emberibb és közelebb áll hozzánk. De nem feledkezhetünk meg közösségünk múltjának sötétebbik oldaláról sem, amelyben egy tehetséges szónok sok-sok manipulálható fiatalt megvezetett az erőszak és a vak fanatizmus jegyében. Akárcsak akkor Csehszlovákiától nyugatra, a szomszédban…

Újságcikk képforrása: Prágai Magyar Hírlap, 1933. április 16. Jaross Andor: Jobb jövőt – Adjon Isten!