FRISSÍTVE: Folkszöglet

Szerző: Bilás Zsuzsanna

Hegedű, bor, pálinka – ez az a három dolog, ami nélkül sohasem indulsz útnak? Ne is tedd! Főként akkor ne, ha Gombaszög felé veszed az irányt.

A tavalyi táborozók emlékezhetnek arra az ominózus péntek estére, amikor a restiterasz mellett felállított Kisszínpadon éjszakába nyúlóan húzta a Parno Graszt – annak aztán megvolt a hangulata, igaz? Nos, a jó hír az, hogy a Parno Graszt idén sem hagyja ki a tábort, sőt. A gombaszögi Folkszöglet a budapesti Hagyományok Háza Hálózat határon túli projektjének köszönhetően idén soha nem látott méreteket ölt. Mi már tudjuk, hogy a hagyományos magyar kultúra, a néptánc és a népzene szexi, tapasztald meg Te is!

A Folkszöglet 2018-as programja:

Július 17. – kedd

Szeleczki Moncsi pajzán népmeséi után ugye már Ti sem hiszitek el, hogy a mesemondás csak gyerekeknek való? A Folkszöglet erősen kezdi a tábort: Mesekocsma felnőtteknek. A szlovákiai magyar származású néprajzkutató, gyűjtő és zenész Agócs Gergely jön és mesél, s csak bátorítani tudunk mindenkit, hogy gyertek és hallgassátok. A nem kevés tapasztalattal rendelkező etnográfusnak nemrég jelent meg könyve, amelyben az „utolsó pásztor“, Pál István meséit gyűjtötte csokorba. Arról, hogy mit gondolt Agócs Gergely a mesemondás jelenségéről, Szilvay Gergely készített egy remek interjút a Mandinernek. [IDE KATTINTVA] (http://mandiner.hu/cikk/20180223_agocs_gergely_interju) el is olvashatjátok.

agócs(Fotó: Mohai Balázs/MTI)

Agócs Gergely azon túl, hogy mesét gyűjt és mond, népzenész is, a Fonó Zenekar tagja. Az együttes Budapesten alakult 1997-ben, tagjai között Magyarország különféle régióiból és határon túli magyarlakta területekről származó muzsikusok találhatóak. Nem titok, hogy a Fonó is ott lesz kedden a táborban!

Ha figyelemmel kísértétek a Fölszállott a páva című tehetségkutatót, a Pántlika tamburás zenekar valószínűleg nem ismeretlen számotokra. A Pántlika Tolna megyét képviselte nagy sikerrel a Duna TV-n.

A kedd este vendégei a nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes táncosai lesznek.

Július 18. – szerda

A Tindia zenekar egy hattagú moldvai zenét játszó együttesről van szó, amely Magyarországon kívül Erdélyben és Felvidéken is tartott már fergeteges moldvai mulatságokat. A tagok nagy része hivatásszerűen foglalkozik a népzenével. A színes egyéniségekből álló zenekar hangulatos, dinamikus és fiatalos erővel varázsolja el a táncolni vágyókat a tábor szerdai napján.

Szintén szerdán a 2003-ban, Párkányban alakult Varjos zenekar húzza majd a talpalávalót. A zenekar céljául a Kárpát-medence népi kultúrájának bemutatását tűzte ki, a XX. századi népzenei gyűjtések, illetve saját tapasztalataik alapján. Madocsai Szilárd az együttes menedzsere és klarinétosa egy az Új Szónak adott korábbi interjúban a zenekar nevének eredetéről a következőket mesélte: “Egy szőgyéni fellépésünk után is a névről vitáztunk, amikor a szomszéd asztaltól odajött hozzánk egy ismeretlen fickó, bemutatkozott és felajánlotta a segítségét. Baracska Árpád grafikus volt az. A lehetséges nevekhez logókat tervezett, mi pedig kiválasztottuk a legtetszetősebbet, a varjút. Így lett a zenekarunk neve Varjos.”

Szerdán a Varjoson kívül a Csángálló zenekar is muzsikálni fog Gombaszögön. A banda 2009-ben alakult, jelenlegi felállásukban 2014 óta játszanak, immár nemzetközivé téve az együttes összetételét. Zenei anyanyelvüknek a gyimesi és moldvai csángók népzenéjét tekintik, amelyre építkezve folyamatosan tágítják érdeklődési körüket, repertoárjukat és hangszeres tudásuk határait.

A szerda este vendégei a dernői Borostyán Néptáncegyüttes táncosai lesznek.

Július 19. – csütörtök

A Varjos csütörtökön is ott lesz a völgyben, este pedig a Parno Graszt veszi uralma alá a gombaszögi Nagyszínpadot. Az együttest 1987-ben alapították. A zenekar zenei gyökereit közvetlen környezetében gyűjtötte a szabolcs-szatmári Paszab község és környékéről, a zenekar a mai napig itt él, távol a nagyvárosok zajától és gyorsan múló divatjától. Zenéjük így őrizhette meg ősi, eleven karakterét, a zenekar pedig őszinte, közvetlen természetét.

Ha nyugat irányából, autóval jöttök Gombaszögre, az út során érintitek Csoltó községet. A Rozmaring Hagyományőrzők innen jönnek a táborba július 19-én.

Csütörtök este a füleki Rakonca Néptáncegyüttes táncosaival rophatjátok majd együtt.

Július 20. - péntek

Pénteken többek között Nagy Csomor András és zenekara is muzsikál. Ők szintén feltűntek a Felszállott a páva című tehetségkutatóban. A komáromi Klapka téren egész jól hangzott, ahogy húzták, valószínűsíthető, hogy a völgyben sem lesz ez másként! Hallgassátok csak!

A Ľudová hudba Rada Kertisa egy fiatal csapat, akiket a népi kultúra iránti mély elkötelezettségük köt össze. Évek óta tanulják és koncertjeiken próbálják is visszaadni a hagyományos zenélési stílust és előadásmódot, de leginkább “tánc alá” szeretnek muzsikálni táncházakban és különböző táncos produkciók alkalmával. Pénteken velük is mulatozhattok!

A PREßBURGER KLEZMER BAND az európai klezmer zene egyik legjelesebb képviselője, így bérelt helyük van a Folkszöglet listáján. Próbálj csak meg mozdulatlan maradni erre a dallamra. Fogadjunk, hogy nem sikerül!

Pénteken ismét a dernői Borostyán Néptáncegyüttes tagjaitól leshetitek el a tökéletes tánclépéseket.

Július 21. – szombat

Szombaton is fellelhető lesz Nagy Csomor András és zenekara Gombaszögön, másrészt pedig a hagyományos máramarosi ruszin zenéjé lesz a főszerep, Gombaszögre érkezik ugyanis a Técsői Banda, a Tisza felső szakaszán fekvő Técső város és környékének legismertebb zenekara, amely a Csernavec család tagjaiból áll. Rendkívül változatos repertoárjukban az interetnikus kapcsolatok miatt szerepelnek környékbeli román, cigány, zsidó, orosz és magyar dallamok is.

A szombat este másik főszereplője a kilenc nagylemezzel büszkélkedő Cimbaliband. Zenéjükben a kelet-európai életérzés keveredik a népzenével, és a közönség által kedvelt modern zenei stílusokkal. Dalaik alapját a cimbalon alkotja, amelynek különleges hangzását jazz-el, latin zenével és balkáni ritmusokkal fűszerezik. Valahogy így.

Egyelőre nem tudjuk teljesen kizárni, hogy a Cimbaliband színpad helyett a medencében muzsikál majd, de hamarosan mindnyájatokat informálunk a fejleményekről. Ahogy arról is, hogy a fent felsorolt programok pontosan hány órától, a tábor mely pontján valósulnak majd meg. A Folkszöglet a GombaOvisokra is gondol – lesz táncház kifejezetten gyerekek részére és játszóház is! Addig is tisztítsátok ki a táncos cipőt, készítsétek el a fodros szoknyát, mert a 2018-as Folkszögletnek a fele sem tréfa! Zsamo!

Hozzászólások

comments powered by Disqus