Lehet összefogás, csak rendezni kell a viszonyokat

Szerző: Izsák Gergely

A Gombaszögi Nyári Táborban 2017-ben is leültek egymással vitatkozni az MKP és a Híd vezetői. A Magyar Közösség Pártja felől Menyhárt József, a párt elnöke, míg a Híd felől a párt alelnöke, Ravasz Ábel vett részt a beszélgetésben. Kettejük párbeszédét Mózes Szabolcs, a Pozsonyi Magyar Szakkollégiumának igazgatója vezette.

A beszélgető felek először az elmúlt egy évet értékelték a pártjuk és a szlovákiai magyarság szempontjából. Az MKP szempontjából ez az időszak az új elnökségének a párt újraértelmezését jelentette egy sikertelen parlamenti választás után, minek után a legutóbbi választásokon nem érték el a bejutási küszöböt. Menyhárt József a pártjának a regionalitását hangsúlyozta ki, ami szerinte az elsődleges, és nem az elnökének a személye. Az elmúlt egy évben sok energiát fektettek az ún. országjárásba, aminek lényege egy terepmunka volt, hogy a régiók különböző igényeit megismerjék. Ezzel is erősítve a lokális szerepüket.

A már említett parlamenti választások alkalmával a Híd bekerült a törvényhozásba, viszont nem akkora támogatottsággal, mint arra számított a párt. Ugyanígy nem számítottak a választók sem arra, hogy ezután koalícióra lépnek a Smer–SNS–Sieť trióval, de a kormányalapítást ezek közül a Sieť már meg sem érte. Ennél több támadási felületet csak a megalakulás utáni botrányok jelentenek a Híd számára. Ravasz Ábel szerint viszont az a lényeg, hogy a kitűzött céljaikat tudják érvényesíteni a kormányban. Ez mellett a minisztereik munkásságának sikerességét hangoztatta, kiemelve közülük Lucia Žitňanskát.

VIDEÓ - Ravasz Ábelt, a Híd alelnökét kérdeztük a táborban

Az első ellentétet a felek közt a Kisebbségi Kulturális Alap mentén alakult ki, amit a Híd kulturális államtitkára, Rigó Konrád dolgozott ki. Ravasz ezt a „szlovákiai magyar önkormányzatiság fő eszközének vagy fő alapjának” nevezte. Persze nem maga az alap váltott ki ellenértést az MKP-ban, hanem annak összege és eloszlása a kisebbségek közt. Menyhárt szerint a 8 millió eurós alapból a szlovákiai magyar kultúrának járó 4 millió nem elegendő. Ellenpéldaként a magyarországi kormány által az ottani szlovák kultúrára szánt összeget hozta fel, valamint szerinte ezt messze nem lehet az „önkormányzatiság alapjának” nevezni. Az arányossággal kapcsolatban Ravasz szerint nem lehet kizárólag a népszámlálási adatokra hivatkozni, amik amúgy is hibásak, hiszen sok kisebbség alul van reprezentálva, kiemelkedően a romák és a ruszinok. Felvetődött felőle az is, hogy az MKP nem tudja a kis lépéseket értékelni.

Hol állhat, és hol bukhat az összefogás?

VIDEÓ - Menyhárt Józsefet, az MKP elnökét kérdeztük a táborban

Az idei gombaszögi MKP–Híd kerekasztalt minden ellentét ellenére pozitív kimenetelűnek kell neveznünk. Bár kiemelték a felek, hogy a régi sérelmek 7 év elteltével nem tűntek el teljesen, de a két oldalon megjelenő fiatalok megjelenése segíthet ezen. A megyei választásokra nem sikerült összehozni a közös listát, a felek nem tudtak megegyezni. Ravasz a megyei választásokon induló fiatalokat emelte ki, míg Menyhárt a tapasztalt politikusaikat. A fiatalok az MKP-ban megjelennek a megyei választásokon is, de náluk inkább a mindennapi politikában tevékenykednek. Így sem vezet egyszerű út egy közös listához. Mindkét pártban vannak olyanok, akik nem akarnak megegyezést. Menyhárt kérdésfelvetése, hogy a hidasok elfogadnák-e, ha egy közös listán így annyival több magyar nemzetiségű szerepelne. Ravasz szerint a választóik toleránsak, és inkább az a kérdés, hogy az MKP-sok elfogadnák-e a szlovákokat egy ilyen listán. A dunaszerdahelyi magyar–magyar párbeszéd nem tűnt el eredménytelenül. A felek kihangsúlyozták, hogy szakpolitika terén közel állnak egymáshoz. Példaként a szerdahelyi találkozót hozták fel, ahol az oktatás terén gyorsan meg tudtak egyezni. Már csak az a feladat áll a pártok előtt, hogy politikai színtéren is meg tudjanak egyezni. Ez szükséges, hogy ne csak alkalmi együttműködések legyenek, hanem partneri kapcsolat is. Ez a konstruktív vita reméljük a gyakorlatban is eredményt fog hozni.

Hozzászólások

comments powered by Disqus