Szeresd az irodalmat!

Szerző: Ölvecky Dóri

Phd. Hegedűs Norbert előadását tekinthettétek meg a délutáni órákban a B-612 kisbolygóján. Az MA Populáris Kultúra Kutatócsopot tagjainak száma az évek során hozzávetőleg 20 főre bővült. Hegedűs Norbert beszámolt arról, hogy mivel is foglalkozik pontosan ez a társaság. Céljuk a popkultúra egy-egy kiválasztott szeletének feltérképezése, a róla való szakmai párbeszéd elősegítése. Tehát a csoport fő feladata, hogy közelebb hozza a fiatatokhoz az irodalmat. A társaság író-hallgató találkozót is tart, amely még közvetlenebb kapcsolatot teremt a diákok számára. Ezt igyekeznek minél gyakrabban kivitelezni. A témák között már felmerült többek között Lady Gaga, Banksy és a Star Wars művészete is. Az utóbbi keretein belül a film világát járták körül. A csoport vezetőinek kedvencei közé tartoznak a sci-fi írások, így nem meglepő, hogy az ilyesfajta műveket igyekeznek a középpontba állítani. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem tartják ugyanolyan fontosnak a klasszikus műveket is. Hegedűs Norbert kiemelte személyes kedvencét Neil Gaimantól, az Amerikai istenek c. művét, amelynek gyökerei szintén a mitológia világában találhatóak. Így szorosan kötődnek a klasszikus művekhez is. Ha a társaságnak lenne ún. alap olvasmánya, akkor az nem más lenne, mint H. Nagy Péter Alternatívák c. műve. A könyv 6 fejezetre bontva járja körbe a témát. Többek között az oktatás és a tudományos gondolkodás felől tekinti át a popkultúra lehetőségeit, de ezen kívül számos más nézőpontot is megismerhettek a könyv elolvasása által.

A csoport kétfelé választja az olvasó emberiséget, az empirikus olvasóra és a mintaolvasóra. Ám a mintaolvasóhoz csupán közelebb kerülni tudunk, elérni nem tudjuk, hiába akarjuk. Az empirikus olvasó az, aki nem törekszik arra, hogy megértse, mit olvas, csupán elfogadja a történéseket. Nem kívánja magában tovább bonyolítani a cselekményeket, így valószínűleg nem jut el komolyabb következtetésekhez.

A csoport tagjai vallják, hogy az irodalom edzésben tartja a nyelvet, és remélik, hogy a mai irodalom bemutatatásával közelebb tudják hozni az irodalmat a fiatalokhoz. Az előadás végén a közönség soraiban felmerült a kérdés, hogy ezt a mai tanárok miképpen teljesíthetnék. A válasz szerint a tanárok elég szabadságot kaptak már a mai oktatásrendszerben, tehát leginkább az ő hozzáállásuktól függ, hogy miképp is tanítják az irodalmat. Az előadást Hegedűs Norbert Umberto Eco gondolatával zárta, mely szerint az újraolvasásnak köszönhetően jobban megismerhetjük a Bovaryné szereplőit, mint a saját apánkat.

Ha további információkat szeretnél megtudni a csoportról, esetleg szívesen csatlakoznál, keresd őket a Facebook oldalukon vagy a mapopkult.blog.hu oldalon.

Hozzászólások

comments powered by Disqus