Magyar a kormányban

Szerző: Hajtman Gábor

Tegnap a Közbeszéd meghívására az első magyar környezetvédelmi miniszter látogatott el a Gombaszögi Nyári Táborba. Solymos László tárcavezetővel beszélgettünk.

solymos

Ön szerint kitart-e négy évig ez a kormány ?

Én bízom benne, hogy igen. Biztosan nem fogunk semmi olyat tenni, ami miatt megbukhat ez a kormány. A többi koalíciós partner nevében nem tudok beszélni, de én azt hiszem, az akarat megvan arra, hogy kibírja. Hogyha az ember körbenéz, nem is lát más alternatívát.

A Híd választási eredményeinek tükrében mit gondol, vajon megfelelő mennyiségű tárcát, illetve pozíciót kaptak-e a kormányban?

Én azt hiszem, hogy igen. Fontos az, hogy a kormányprogramba bekerültek azok a nagyon fontos tézisek és programpontok, amikkel mi kampányoltunk, amiket ígértünk, és annak a 90%-a, amivel leültünk az asztalhoz a koalíciós tárgyalásokon. Nagyon örülni fogok, és sikeresnek mondhatom majd ezt a kormányt és a Híd szerepét, ha ezek megvalósulnak.

Az oktatási tárca iránt egyébként nem érdeklődött a Híd?

Nem érdeklődött a Híd az oktatási tárca iránt. Nagy előrelépésként értékelem, hogy sikerült átvinni azt a törvényt, amelynek értelmében nem szüntetik meg a magyar kisiskolákat.

Hogyan kezeli a Híd azt, hogy a választóik nagy része csalódott a koalíciókötés miatt ?

Nem hiszem, hogy a választóink nagy része csalódott lenne a koalíció megkötése miatt. Érdekes módon pont azok elégedetlenkedtek, akik már a választások alkalmával sem fektették belénk a bizalmukat. A választóink nem így gondolják, tehát regionális szinten az emberek mondogatják, hogy ezt jól csináltuk. Hiába temetnek minket, a felmérések nem ezt igazolják.

Pedig Simon Zsolt kilépett.

Igen, de ő volt az egyedüli.

Fogja-e a Híd keresni az MKP-t a megyei választások előtt ?

Mi már kerestük. Nálunk nyitva áll az ajtó, kinyitottuk a választások után, és várjuk azt, hogy bejöjjenek rajta. Megalakult az új vezetés, és én sok sikert kívánok nekik! Bízom benne, hogy az új vezetésnek sikerül eliminálni mindenféle uszító hangokat, amelyek még most is jellemzik az MKP egyes tagjait. Nem az együttműködés a cél, ez csak egy eszköz ahhoz, hogy el tujduk érni a céljainkat.

Ön szerint mi az oka annak, hogy az MKP a regionális, önkormányzati, valamint megyei választásokon általánosan jobb eredményeket produkál mint a Híd ?

Az MKP-ról azt kell tudni, hogy több mint húsz éves párt, erős struktúrákkal rendelkező alakulat, és regionális szinten ez egy erős paraméter a választások alatt, úgy, hogy talán ebből fakad ez a dolog. Én nem akarom ezt mélyebben vizsgálni, nem is az én tisztem, hogy regionális politikus legyek vagy úgy szeretnék profitálódni, ez az ő dolguk, ő tisztjük.

Hozzászólások

comments powered by Disqus