Nem maradunk vizuális csodák nélkül!

Szerző: Bilás Zsuzsanna

Tóth Emese írása

A srácok művésznevére kattintva elérhetőek a saját weblapjaik!

Eddig csak a zenészeinkről írtunk, most azonban szeretnénk megismertetni veletek a sátor vizuális élvezeteiért felelős tagjainkat is. A zene mellé ők biztosítják, hogy szemeinknek se legyen hiányérzete egy este után sem. Sátrunk különleges stage-el készül. Biztosak vagyunk benne, hogy a látványos elemek kellőképpen kiegészítik a muzsikát és emlékezetes elegyet képeznek majd. A hét folyamán három visual jockey tart velünk, akik felválta, a hét minden napján ’fényt visznek’ a patak menti szigetünkre, megvilágosítják elméinket, és elröpítenek minket egy másik dimenzióba.

Első VJ-nk Maruscsák Dávid, azaz csip:y. Csip:y idén végzett a kassai Márai Sándor Gimnázium művészeti szakán. Három éve kezdett el foglalkozni a vizuális művészettel. Azóta számos videót, animációt, installációt készített, s ez idő alatt egyre jobban foglalkoztatta a VJ-zés is. Megmutatkozott már a kassai Tabačka-ban és Kotolňa-ban, vetített már ausztrál DJ-nek, s volt fellépése a TimeOut csapatával is. Most épp egy VJ workshop-on vesz részt Karlovy Varyban, ahol egy nemzetközi csapattal sajátítja el a VJ-zés számára még idegen területeit. VJ set-jei főleg 3D-s animációkból állnak, amik a fellépésekre épített stagekkel s térjátékokkal egy brutális vizuális illúziót eredményeznek. Aki szeretne vele máshol is összefutni, annak ajánlom a kassai Fehér éjszakát, ahol az éven ő is bemutatkozik.

csipi

Szűcs Gábor, Furrier a 90-es évek elején látta meg a napvilágot, s mára már a pozsonyi Képzőművészeti Főiskola magiszteri hallgatója festészet szakon. Középiskolai tanulmányait is Pozsonyban végezte, ahol számítógépes animációt tanult. 5 éve foglalkozik VJ-zéssel, mostanság az analóg VJ-zés is magába szippantotta. Több egyéni és csoportos kiállításon is megmutatkozott már. Emellett fesztiválokon, koncerteken és klubokban is szokott vetíteni. Jelenleg ő is Karlovy Varyban tartózkodik a már említett workshop-on.

furrier

A keleti csapatot erősíti a 22 éves 6084, polgári nevén Hajdók Gábor. Jelenleg a Kassai Műszaki Egyetem művészeti szakán intermédiát tanul. Érdeklődési körébe főleg videók, performace-ok és installációk készízése tartozik. Viszont mappingolással és vizuálizációkkal is foglalkozott már. A táborban kicsit visszanyúl a múltba, s egy sokoldalú, retro vizualizációval mutatkozik be, amit techno-val és house-al fog párosítani.

Ahhoz, hogy a hangulat még jobb legyen sátrunkban, ők hárman nagyban hozzájárulnak majd. Nagy köszönet nekik! Alig várjuk, hogy beszippantson minket a vászon!

Hozzászólások

comments powered by Disqus