„A klasszikus zene nem is olyan komoly“ - Korona sátor a táborban

Szerző: Paluska Zsuzsanna

A gömöri Korona kórus komolyzenei programokkal színesíti majd a gombaszögi táborozók napjait. A pelsőci kórusnak 2013-ban jelent meg az első, bemutatkozó CD-je, amelyen Bach művek, egyházi művek valamint magyar, szlovák, román népzene egyaránt hallható. Az izgalmasnak ígérkező tábori programokról Tömöl Gabriellát, a kórus vezetőjét faggattam.

Mit kell tudni a kórusról? Kinek a fejéből pattant ki az alapítás ötlete?

Javarészt lelkes pelsőci vagy pelsőc környéki lányok, asszonyok, akik nyitottak a szépre, a zenére, van bennük alkotóvágy és szeretik értelmesen tölteni szabadidejüket. A legtöbben már sok formában, sok helyen és elég régóta éneklünk. Az alapítótagokkal már a Korona elődjében, a Pelsőci Nőikarban Samu Katinál énekeltünk. Három éve találkoztunk megint össze, és úgy döntöttünk, hogy szeretnénk megint együtt énekelni, utazni, szervezni.


Milyen dalokat énekeltek, mi a fő stílusotok?

Félévenként változik. A őszi félévben főleg Adventre és Karácsonyra készülünk. Ilyenkor tanuljuk az egyházi tematikájú és komolyabb műveket. A tavaszi félévben fesztiválokra, falunapokra készülünk. Ilyenkor vidám, könnyed világi műveket, zenéket tanulunk, tehát nem zárkózunk el semmi jótól.


Egy kissé titokzatosan hangzik a komolyzenei sátor megnevezés, mit takar pontosabban? Honnan jött az ötlet, kik a megvalósítók?

Két részre bontanám a kérdést. Lesz egyszer a Korona sátor és lesznek Korona foglalkozások. A Korona foglalkozások célja, hogy az érdeklődőknek megmutassuk, milyen egyszerű és nagyszerű együtt énekelni, ráadásul erre mindenki képes. Egymással és vendégeinkkel pedig arról beszélgetünk majd, hogy mit adhat az éneklés, a zene, hogyan gyógyít, hogyan tesz teljessé, hogyan ad élményekkel teli gazdag életet. A Korona sátor pedig egy olyan hely lesz, ahol egész nap várjuk az érdeklődőket. Ennek a célja, hogy közelebb hozza, emészthetővé tegye a néha oly távolinak és idegennek hitt klasszikus zenét (ami nem is mindig "komoly"). Itt lehet találkozni, beszélgetni a Korona énekeseivel (kiderül majd róluk, hogy valójában nem UFÓk :) ) Külön zenehallgatós sarkakat tervezünk kialakítani. Az érdeklődők átnézhetik a zenei kínálatunkat, választhatnak hangulatuknak, érdeklődésüknek megfelelő zenét és nyugodt körülmények között meghallgathatják. A kínált zenéket úgy válogatjuk majd össze, hogy lehetőleg mindenki találjon magának valót: Biztos lesz majd aki pihenni akar, valaki feltöltődni, más művelődni, lesz aki a katarzis élményt keresi.


Kik a célközönség, és miért jó egy komolyzenei sátor a fesztiválozók számára? Mivel szeretnétek bevonzani őket a sátorba?

A célközönség pont az a sok gondolkodó, érző, érzékeny, nyitott, barátságos fiatal, akivel múlt nyáron találkoztunk a Nagy Ölelésen. Beszélgettünk, ismerkedtünk a táborozókkal és úgy éreztük, mi is ide tartozunk. Láttuk, ahogy együtt énekelték a Krasznahorka büszke várát. Kis papírral a kezükben. Akkor jött az ötlet: jövőre mi is hozzuk a mi részünket. Tanítsuk meg mindenkinek, aki szeretné tudni! Ez a kis ötletcsíra nőtte ki magát Korona sátorra, ahova sütivel is bevonzzuk majd a táborozókat.


Vannak-e elképzeléseitek, elvárásaitok a sátorral kapcsolatban?

Ez egy teszt üzemmód lesz. Egy izgalmas kísérlet. Türelmetlenül és kíváncsian várjuk!

korona2

Hozzászólások

comments powered by Disqus