Megjelent az idei Gombaszögi Nyári Tábor himnusza, a Levegő című allstars produkció

Szerző: Nyombaszögi Tári Gábor

Levegő címmel jelent meg a Gombaszögi Nyári Tábor idei himnusza, melyet idén is a Jóvilágvan zenekar szerzett, viszont a megvalósításban tizenhárom további felvidéki zenész is segítkezett – így ez a szlovákiai magyar zenésztársadalom egyik legnagyobb koprodukciója.

A Levegő című dalban szlovákiai magyar zene legkülönbözőbb szegmensei találtak egymásra – közreműködnek benne rock- és metálénekesek, vers- és népdalénekesek, de az underground és az elektronika képviselői sem maradtak ki a közös munkából.

"Úgy tapasztaltuk, igen keveset tudunk egymásról mi, Szlovákiában tevékenykedő magyar zenészek, itt- ott esetleg belefutunk egymás koncertjeibe, de élő kapcsolatokból kevés van” – mondta el Bokor Réka, a közös munka megálmodója. „Úgy gondoltuk a dal remek alkalom a közös munkára, alkotásra, s közben szinte észrevétlenül erősebbre fűződnek a bennünket összekötő szálak."

A Levegőt a jóvilágvan zenekar dalszerzője, Trencsík Pál jegyzi, szövegét Hegyi Krisztinával közösen írták. A zene a nyár felszabadultságát, míg a szöveg a szülőföld szépségeit és szeretetét kívánja bemutatni. Az alkotók elmondták, fontos szempont volt, hogy a dal a jelen valóságát ábrázolja, s politikai fennhangok nélkül tudja átadni: nekik itt tetszik a levegő.

A dalban emellett még egy vers is felbukkan Laboda Róbert tollából, aki a felvidéki slam poetry már jól ismert alakja. A vers témája egyezik a daléval, s a szülőföldön maradást, mint kiváltságot értelmezi.

A szerzemény négy hónapon át csiszolódott a jóvilágvan nánai próbatermében, majd az énekesek felkérése után a munka a galántai Gila stúdióban folytatódott. A szerzeményhez klip is készült, melyet a Gombaszögi Nyári Tábor szervezőcsapata rögzített, Laczkó Sándor vezetésével. A Karva községbeli felújított Dunakorzó, a megbízhatóan gyönyörű Duna part és az ezer virágba boruló természet tökéletesen adta vissza a dal hangulatát. A forgatás két napjának vidám hangulata már azt jelezte, az allstar-projekt elérte egyik legfőbb célját: barátságok szövődtek és volt alkalom a közös zenélésre is.
Az énekesek, zenészek és táborszervezők közel 50 fős csapata mindent megtett azért, hogy az idei felvidéki nyarat bizony jócskán átjárja a friss Levegő.

Gombaszögi Nyári Tábor - A szlovákiai magyar zene támogatása kiemelt feladat A Krasznahorkaváralján megrendezésre kerülő táborban idén már másodszor tartják meg a Szlovákiai Magyar Dal Napját, mely színpadot kínál a felvidéki magyar zenének, támogatva a feltörekvő zenekarokat, elismerve munkájuk értékét és jelentőségét. Mindemellett a tábor hat napján, hat felvidéki zenekar lép fel a nagyszínpadon jeles magyarországi előadók mellett, de a hagyományokhoz híven szlovák együttes is erősíti a zenei felhozatalt.

A szervezők mindenkit szeretettel várnak a Gombaszögi Nyári Táborba, amely idén július 14-én nyitja meg kapuit és egészen július 20-ig tart majd. Az érdeklők további információkat találnak a tábor honlapján és Facebook oldalán.

A Levegő című klipben közreműködő énekesek:

  • Bauer Ildikó
  • Berek Tibor 'Ketchup' (Maddogx)
  • Bokros 'Maja' Krisztina (Arizóna)
  • Farkas Melinda
  • Gáspár Mária 'Gaspi' (Gwerkova)
  • Kaprálik György (Aylen’s Fall)
  • Korpás Éva
  • Kovács Koppány (Rómeó Vérzik)
  • Saróka Liliána
  • Óváry Anna (Buy Her Sugar)
  • Zsapka Attila (ZSEB)

Közreműködő zenészek:

  • Sipos Dávid
  • Fülöp István (Vidám Fiúk)

A dal címe: Levegő

  • Megjelenés: 2015. 06. 15.
  • Zene: Trencsík Pál
  • Szöveg: Trencsík Pál – Hegyi Krisztina
  • Vers: Laboda Róbert

A dallal kapcsolatos további információ és interjúegyeztetés: Bokor Réka, (00421)908-46-36-96, jovilagvan@gmail.com

Hozzászólások

comments powered by Disqus