Bepillantás a 2015-ös tábor zenei felhozatalába

Szerző: Paluska Zsuzsanna

Az idén július 14. és 20. között megrendezésre kerülő Gombaszögi Nyári Tábor fellépőinek listája már most is fergetegesnek ígérkezik.
Természetesen a hagyományos csapatépítő játékok sem maradnak el, valamint a tábori szabadegyetem keretein belül megtartott előadások és beszélgetések alkalmával megint lehetőségünk lesz belekóstolni a felvidéki magyarságot foglalkoztató közéleti és kulturális témákba.

Most tehát vessünk egy pillantást azokra a zenekarokra, akiket már biztosan láthatunk a tábor nagyszínpadán.

Kedden, a tábor első napján két felvidéki zenekar fogja szórakoztatni a táborlakókat. Menyhárt József és Lantos Borbély Katalin 2000-ben alapították a Kicsi Hang együttest, s megzenésített verseikkel azóta Felvidéken és Magyarországon is belopták magukat a kicsik és nagyok szívébe egyaránt.

A háromtagú ZSEB zenekart Zsapka Attila (gitár, ének), Benkó Ákos (ütőhangszerek, gitár, ének) és Emmer Péter (gitár, ének) alkotja, akik magyar és külföli örökzöldekkel gondoskodnak majd a felszabadult hangulatról.

A Kaukázus alternatív rockegyüttes két éve úgy döntött, újra birtokba veszi a próbatermet, majd visszahódítja a színpadokat is. Tavaly megjelent legújabb lemezük K.U.S. címen, ismét megütve a régi vagány, alternatív hangnemet. Július 15-én az ő zenéjükre tombolhatunk majd a nézőtéren, persze csak ha továbbra is hiszünk „a tartós békében”.

A nap másik fellépője az Aylen’s Fall zenekar, amely három éve alakult Komáromban, 2013-ban készítették el első hanganyagukat. A tavalyi Gombaszögi Táborban a Szlovákiai Magyar Dal Napján már megcsillogtatták tehetségüket, amit az is bizonyít, hogy a zenekart jelölték a 2014-es Radio_Head Awards év felfedezettje díjára is.

A magyarországi Brains elektronikus zene területén mozog otthonosan, de időnként belekóstolnak a rock, a drum and bass, a reggae vagy akár a hip-hop stílusába is. Csütörtökön mi is részesei lehetünk ennek az izgalmas kaválkádnak.

A Jóvilágvan neve már ismerősen kell, hogy csengjen mindannyiunk számára. A KULTer.hu TOP 10+1 listájára is felkerült a párkányi Jóvilágvan zenekar (feat Gombaszög) Melyiké vagy? című dala. A Jóvilágvan a felvidéki magyar zenei élet egyik legmeghatározóbb szereplője, a szám pedig a tavalyi évben a tábor himnuszává nőtte ki magát. Joggal állíthatjuk tehát, hogy nincs Gombaszög Jóvilágvan nélkül, s büszkén örülhetünk a sikerüknek határokon innen és túl is. Az ő fellépésüknek örülhetünk majd újra a tábor harmadik napján.

Pénteken ismét az alternatív rock dallamai zengik majd be a krasznahorkaváraljai tisztást. A legendás Kispál és a Borz formáció alapítói hívták életre a Kiscsillag zenekart is tíz éve. A Kiscsillag leginkább a legendás frontember, Lovasi András énekes- gitáros nevével fonódott össze. Lovasi Felvidéken, meg Gombaszögön se először jár, mi már örökre a szívünkbe zártuk.

Érdekesség még a füleki alapítású alternatív hard-rock zenekar, a Musí byť, akik szlovák, cseh, lengyel, magyar színpadokon egyaránt gyakori vendégek. Pénteken mutatkoznak majd be a gombaszögi közönségnek is.

Vasárnap, a Gombaszögi Nyári Tábor +1. napja a tavalyihoz hasonlóan idén is a Szlovákiai Magyar Dal Napja, s ez alkalomból tehetséges szlovákiai magyar zenekarok lépnek majd a gombaszögi nagyközönség elé.

A Ghymes zenekar is ellátogat hozzánk a tábor utolsó napján. Az 1983-ban Nyitrán alakult együttes hosszú utat, számtalan sikert tudhat már maga mögött, a mindenki által ismert egyedi hangzásnak, a rengeteg hangszernek, az ősi erővel rendelkező világzenének köszönhetően szlovákiai magyar zenei élet kultikus alakjai. A zenekar alapító tagjai a Szarka testvérek: Gyula és Tamás, akik 2011. március 14-én megosztott Kossuth-díjban részesültek.

A Rómeó Vérziket se kell senkinek bemutatni. 1995-ben alakultak, az egyik legismertebb szlovákiai magyar rock-, punk rock és heavy metal együttesként könyvelhetők el. A zúzósabb dallamok szerelmeseit szintén vasárnap várjuk tehát a közönség soraiba.

További újdonságokért és információért látogassatok el Facebook oldalunkra.

Hozzászólások

comments powered by Disqus