Pénteken kora este ültünk be a nagysátor alá arra a beszélgetésre, ami elvileg a kisiskolákról szólt. Elvileg. Gyakorlatilag ugyanis Albert Sándor, a Selye János Egyetem alapító rektora, Csáky Csongor a Rákóczi Szövetség főtitkára, Pék László Nemzeti Tehetségépítő Tanácsának elnöke és a kerekasztal házigazdája, Tóth Gábor ugyan a kisiskolák témáját is érintette, de beszéltünk a romákról és ami még fontosabb, érdemben az is szóba került, hogy mit kell csinálni a szlovákiai magyar oktatásban. Én azonban arra voltam kíváncsi, hogy kinek kell ezt megoldania.

De először lássuk, hogy miről van szó. Csáky Csongor elmondta, hogy a beíratkozó általános iskolások egyharmada roma a magyar tanítási nyelvű alapiskolákban. Félreértés ne essen, ez önmagában nem probléma. A gond ott van, hogy az oktatásai rendszer nem felel meg ezen gyerekek igényeinek. Azonban nem az oktatási rendszernél kell kezdeni. Én úgy gondolom, azt kell először eldönteni, hogy miként viszonyulunk a roma identitáshoz. Van olyan, hogy roma identitás? Az oktatási rendszertől függetlenül van néhány irány ami felé a roma-magyar társadalom fejlődhet. Az egyik ilyen az asszimiláció. Ez azt jelenti, hogy a roma gyereket az iskola magyar gyerekként kezeli, nem veszi figyelembe sajátságos nyelvi és kulturális igényeit. A másik például az integráció lehet. Ebben az esetben az oktatás figyelembe veszi és tudatosítja a cigánygyerekben, hogy ő cigány.

Ezt szinte sose mondjuk ki, de most a szlovákiai magyar iskolák nagy része a romák asszimilációját végzi. Látjuk, nem nagy sikerrel. Azt asszimilációt, amit magyarból szlovák irányba magának az ördögnek tartunk. A 2011-es népszámlálás ugyanis kimutatta, hogy a magyarok hatalmas méretű fogyását Szlovákiában az asszimiláció okozza. A kérdést úgy is megfogalmazhatnám, hogy miért fogadjuk el a roma/magyar identitásból a magyarba való asszimilációt, ha a magyarból szlovákba irányuló folyamatot meg nem? Tán csaknem kevesebb joguk van a cigányoknak saját, gyakran kevert identitásuk megtartására, mint a másoknak?

Jó lenne már ezt végiggondolni, és akkor talán rájönnénk, hogy az asszimiláció sosem sikerülhet. Sajnos nem azért, mert létezne egy roma identitással is rendelkező értelmiségi réteg, ami kerekasztalbeszélgetéseket, és ifjúsági táborokat rendezne, ahol intenzíven foglalkoznak ezzel a problémával. Hanem a cigányok kulturális, nyelvi és antropológiai mássága miatt. A roma emberek bőre általában sötétebb, mint az országban élő emberek többségének bőrszíne. Ez egyszerű tény. Sajnos a társadalmunk ezt a tényt stigmának, megkülönböztető jegynek kezeli. Ez a stigmatizálás, ami önmagában nagyon elítélendő, azt is jelenti, hogy sosem lehet sikeres egy teljes asszimiláció. Ezt akár a magyarból szlovákba irányuló beolvadás idézőéjéles sikerességével is alátámaszthatnám. Hiszen nincs ilyen, a magyarsághoz köthető, stigmatizált természetes tulajdonság. A magyar nyelv pedig, mint tudjuk, a szlovák iskola segítségével úgy eltávolítható egy családból, mint teflonról a rántotta.

Én úgy gondolom, hogy az egyetlen megoldás az átgondolt és rendszerszerű integráció lehet.

Az előadás szereplőitől azonban sajnos nem hallottunk semmilyen átfogó koncepcióra utaló információt. Nagyobb baj, hogy egy nappal korábban a nemzetpolitikai államtitkár Potápi Árpád is végső soron azt mondta, hogy nekik sincs átfogó koncepciójuk a roma kérdés megoldására.

Én azt kérdezem, hogy kinek a dolga ez? Szlovák oldalról sem törik össze magukat, hogy megoldást találjanak. Talán majd a cigány közösségek? Ez lenne a legjobb, de a romák gyakori mélyszegénysége miatt kevés rá az esély. Az államtitkár úr sem hozott megváltó ötleteket. Akkor én azt kérdezem, kinek a dolga ez?