Élőlánc a vár körül: Bekerülünk a Guiness-rekordok könyvébe?

Szerző: Nyombaszögi Tári Gábor

Egymás kezét fogva sétálni és megölelni valakit a szeretet és a tisztelet jele. Több százan kézenfogva körbeölelni Krasznahorka várát egy páratlan élmény, a közösség erejének kifejezése.

A Gombaszögi Nyári Tábor záró napján élőlánccal öleljük körbe Krasznahorka várát. Ezzel a jelképes gesztussal szándékozunk felhívni a figyelmet a leégett vár áldatlan állapotára, a felvidéki magyarság összetartozásának fontosságára, az egység igényére és a közösségben és a különböző generációkban rejlő tetterőre.

Ezért várunk mindenkit, nemtől, kortól, vallástól, lakhelytől és pártlállástól függetlenül, hogy csatlakozva a Gombaszögi Nyári Tábor közösségéhez öleljük át együtt Krasznahorka várát, és szimbolikusan a szlovákiai magyarságot!

Várölelés

Az akcióval szeretnénk bekerülni a Guinness rekordok közé is, mint a világ legtöbb embert megmozgató ölelése. A több száz fős lánc akkora lesz, hogy a mexikói hullám másfél perc alatt fog körbeérni. Természetesen mindezt dokumentálni fogjuk a földről és a levegőből is.

A rekordkísérlet által vállik majd teljessé a Gombaszögi Nyári Tábor zárónapja, mely a felvidéki magyarság ünnepe lesz: a délelőtti ökumenikus istentisztelet és élőlánc-alkotás után sor kerül a Szlovákiai Magyar Dal Napjára. A tábor a Punnany Massif zenekar koncertjével ér véget.

Hozzászólások

comments powered by Disqus