A Gombaszögi Nyári Tábor bővülő kínálattal, minden eddiginél több programmal, helyszínnel és koncerttel várja a fesztiválozókat. A Magashegyi Underground, az Intim Torna Illegál és a párkányi Jóvilágvan mellett a Quimby is zenél júliusban a krasznahorkai vár alatt.
Mindezt már a honlapon is olvashatod a Program és a Zene menüpont alatt, de egy kvízt kitöltve jegyeket is nyerhetsz. A rendezvény az elmúlt évekhez hasonlóan a krasznahorhaváraljai autókempingben valósul meg július 16-tól 21-ig.
A közönség számára idén különleges meglepetéssel készültek a szervezők, hiszen a zenészek egy fesztiválokhoz illő nagyszínpadra állhatnak majd fel. E mellett kisebb színpadok is várják a jó zene szerelmeseit, hiszen csak így lehetséges, hogy hat nap alatt több mint tizenöt zenei formáció lépjen fel a táborban, köztük például a Subscribe, a Hot Jazz Band, vagy ByeAlex.
A Gombaszögi Nyári Tábor - ahogy az elmúlt években is - nem csak koncertekkel tesz az igényes szórakozás híveinek kedvére. A számtalan tudományos, művészeti és közéleti szabadegyetemi előadást is immáron két közéleti sátorban, a Közbeszéd és a Körkép portálok szervezésében hallgathatjuk.
A tábort ezúttal is a Diákhálózat és a Sine Metu önkéntesei valósítják meg. Folyamatosan frissülő információkért és részletes programért kattints a tábor facebook oldalára , vagy kövesd a twitteren!
Hozzászólások