Péntek, tizenharmadika, eső. Kinek van ilyenkor kedve kimozdulni a sátorból, kocsma/büfé védőszárnyai alól előadást hallgatni? Hátha még a végén el is húzódik és oda a vacsora is.

Aki mégis elcsúszkált a bokáig érő sárban a nagysátorig, (megjegyzem: örvendetesen nagy számban akadtak ilyen elvetemült emberek) végre megtudhatták, mit is takar a titokzatos, sok fejtörést okozó Pecha-Kucha kifejezés – és nem utolsó sorban kiválóan szórakoztak. Rövid, frappáns, ötletes, pici, olcó – mi más is lehetne, mint japán találmány. Öt művész, öt prezentációja, melyben egyenként húsz művüket mutatják be úgy, hogy minden képre/videóinstalációra húsz másodperc jut.

De micsoda húsz másodperc! Láthattuk Gyenes Gábor disznó képeit, Urbanic sorozatát az ember kiszólgáltatottságáról, a személyes tér megszűnéséről, betekintést nyerhettünk a Kamaszba. Juhász R. József képei bizonyítják, hogy valóra váltotta a dadaisták álmát: a levegőben biciklizést, sőt felül is múlta őket a föld alatti biciklizéssel. Nagy Csilla szobrász vatta Emlékszobát és vattakolbász-csemegét hozott. Mayer Éva... helyett Szabó Krisztián építész képeit láthattuk, aki külön kiemelte a magyar nyelvű prezentálás fontosságát, a magyar szakszavak ismeretét, a szlovákiai magyar építészeket tömörítő szervezet fontosságát. Ezt követték Szaszák György provokatív hangulatú videóinstalációi kassai gyóntatófülkékről, ketrecbe zárt csirke-emberekről, fantasztikus földönkívülieket idéző gigantikus labdákról.

„Jövőre találkozunk!” – köszöntek el a művészek. A viszontlátásra!

Zs.