Nem egyszer előfordult a DH táborban, hogy nem tudtam végigülni egy-egy előadást, vagy nem mehetettem mindenféle csúcsszuper falusi házasításokat kóstolni, annál az egyszerű oknál fogva, hogy menni kellett zenekarinterjúzni. Ilyenkor bevágtam a szomorú sün pofit és barátaim ,,mocsok mázlista” megjegyzéseivel a háttérben elkullogtam a médiasátor felé.

De hogy mennyire voltam mocsok mázlista? Kezdjük az alapoknál. Amióta mezei zenekedvelőből átmentem falusi zenebuzivá, nem irigylem a barátaim. A legextrémebb zenéket vagyok képes belinkelni nekik, ami még ok - azt nem kell meghallgatni, de órákig képes vagyok áradozni a zenéről (ezúton kérek ezért elnézést). Amikor jött főszervezőúrtól a kérdés, hogy sztaffoskodnék-é és hogy milyen vonalon, elég evidens és gondolkodásmentes válasz volt a blog és a zene. Szépen lassan megszülettek a zenekarjellemzések, a koncertajánlók, aztán hívott Czimi, hogy az interjúkat is meg kéne csinálni...sima ügy - gondoltam én - interjút már csináltam, a zenekarokat is ismerem, gond egy szál se. Aztán elmentem Pohodára és beültem az egyik előadásra. Hallgatva a kérdéseket már annyira nem voltam biztos az én interjúzásom sima lemenetelében. Olyat kérdezni, ami érdekes. Sőt, ami nem csak nekem, hanem az olvasóknak is érdekes. És legfőképp, ne dobjon ki az előadó 5 perc után, mert már milliomodszor hallja ugyanazt a kérdést. Így süllyedtem a tábor első napjára röpke másfél hét alatt a teljes magabiztosságból a ,,iiides f..., hozzon már valaki egy rumbót” kétségbeesés szintjére. Aztán lement az első interjú, majd szépen sorjában a többi - Magashegyi, Quimby, Szabó Balázs, Jóvilágvan, Kiscsillag, Longital, P.A.S.O. (a King Size és az Undermind a szervezőgárda spontán koncertje miatt elmaradt, de ami késik...).

Ha megfigyelitek a listát, főként a magyar popszféra nagyjai alkotják. Edzve vannak ők mindenféle agyafúrt újságíróktól, ezért többnyire profi, jól összeszedett válaszokat kaptunk - néha kicsit másnapos köntösben, néha más halucinogének hatása alatt, de olyan is volt, hogy fáradtan, két ásitozás közt. Szinte az összes zenekar maradt még éjszakára a táborban, így ízelítőt kaphattak abból, hogyan mulat a felvidéki magyar, ha mindenféle házi jóval készül a bulira. Tóth Kristóf meglepett arcát, amikor a verebefás-jegenyés táborhimnusz felcsendült, azt hiszem soha nem felejtem el, - kb a 2. verszszaknál került olyan állapotba, hogy előkapja a mobilját és elkezdje kamerázni a népet (tanulság: legyen akármennyire menő zenekarod, amivel már körbejártad a világot, a gombatábor tud újat mutatni).

Kiemelném még a Longitalt. Ők voltak számomra a tábor legkellemesebb jelensége - zenei és interjú terén is. Ami a zenét illeti - ez a fincsi kis elektronikus zene, megbolondítva némi jazzel és triphoppal, hihetetlenül jó kombináció (bár kicsit sajnáltam, hogy a táborlakóknak ez annyira nem jött át). A zenekart alkotó házaspár pedig az életben is hihetetlen jelenség. Az egyik házikó elé leülve beszélgettünk a zenéről, az ihletről, az inspirációkról, és azt hiszem mindkét almás kolléga nevében elmondhatom, hogy az interú után tele ihlettel és inspirációval mentünk tovább.

Voltak persze extrém helyzetek is - amikor Lovasi elmagyarázta mire jó az óvszer, vagy amikor kiderült, hogy hang nélkül vettünk fel egy-egy interjút, de az se volt semmi, amikor teljes magabiztossággal kérdeztem hülyeséget az egyik előadótól...Összegezve: beszélgetni ezekkel a zenekarokkal a fűben ülve, a szinpadon állva, vagy akár a faházban minidenevérek támadásai közepette, elképesztő élmény volt.

Az interjúkat, riportokat olvashattátok az Almában és az Új Szóban, de aki erről lemaradt, ne búsuljon - a táborhonlapon is megjelent már pár beszélgetés (a maradék hamarosan), és a legjobbakat a Körkípen is olvashatjátok majd.

Végezetül pedig köszönetet mondanék Katinak a fele interjú elvállalásáért, Dávidomnak, Csambinak és Norbinak, a technikai supportért, Orsinak, Zsoltinak és Gergelynek a fotózásért, Cziminek a felkérésért és legfőkébb a médiasátoros lányoknak, akik átgépelték az interjúkat.