Miért is jó, hogy boldogan letudva a vizsgaidőszakot végigüljek még néhány előadást a táborban? Mert nem „muszáj“, de én akarom. Mert itt megcáfolhatom, beleszólhatok, vitatkozhatok anélkül, hogy féljek, ennek eredménye lesz majd vizsgánál. Mert az agyam már megpihent és befogadóképes. Mert... Egyszerűen MERT, mert jó.

Pusztay professzorral először én is egy kötetlen előadás után fogtam kezet, miután megcáfoltam, visszakérdeztem, és vitatkoztam is. Első nekifutásnak akkoriban nagyon nem volt kedvem egy szép estén kocsmázás helyett előadásra menni, azóta pedig amikor csak tehetném, újra hallgatnám a tanár urat. (Ráadásul úgy, hogy tudniillik világéletemben nem értettem egyet a finnugor-elmélettel.) Mert nem úgy beszél arról, ahogy azt olvasta, vagy hallotta másoktól, hanem elmeséli kutatásainak minden kis apró sztoriját, érdekes történetét. Mert ott volt. Olyan helyeken, ahol én nem. De az az érzésem támad minden alkalommal, hogy ott vagyok, látom magam előtt a kietlen orosz tájakat...

Anyanyelv-megőrzés kisebbségi létben. Hmm, ez úgy hangzik, hogy én is beszélhetnék erről. Vagy bárki. A téma trendi, aktuális, néha talán már egy kicsit túltárgyalt is. Persze, de Te ott voltál Oroszországban, ahol nyelvrokon kis népek élnek? Éltél velük, hallgattad őket, hogy hazaérve hasonlítsd össze saját helyzeteddel? Nem hiszem. Pusztay tanár úr viszont igen, és előadásainak sorozata nem csak felsorolja az analízis keretén belül szerzett adatokat, hanem egy-egy ember életének példáján mutatja be, milyen egyedi az ottani kisebbségi lét. Mert mi itt sokan vagyunk. De Oroszországban a kisebbség néhány lelket is számíthat helyenként.

Furcsa, távoli nyelvrokonaink helyzetéről van szó, ám félő, hogy egyszer, ha nem vigyázunk eléggé, mink is erre a sorsra juthatunk. És talán azért is jó végighallgatni az adott előadást, mert van olyan mondás: az okos ember a saját hibájából tanul, de a bölcs másokéból.

Lendvorsky Krisztina