Szeretek főzni. Nem mondom azt, hogy mindig és mindent, de legalább hasznos elfoglaltság: unaloműző, tanulás helyett is jó és a legjobb, hogy nem lesz éhes az ember… Már ha megeszi azt, amit főzött. Szóval szeretek főzni. DE NEM 200 EMBERNEK!!!

Szóval akkor konyháskodom – az jó. Igaz, kimaradok meginn csomó mindenből, és fáradtan dőlök be a sátorba minden hajnalban, de ám, legyen. Legalább nekem köszöni meg mindenki a finom vacsit. Akkor viszek mindent. Inkább. Ne kelljen bicskákért szaladgálni a táborban szerteszéljen, és ne kelljen teszkós szatyrokba vágni a krumplit – bár, annak is megvan a maga varázsa. Meg főleg annak, hogy senki nem tartja számon, mennyi sör is fogy el, mire kész lesz a lecsó… Jaj, hát hova pakoljak még? Miért is nem vettük meg azt a koporsófélét apuval? Basszus…(Rozsnyó)…hát persze, hogy befértünk, a másik nagylavór és egy láda még otthon maradt!!! Leszarom…

Én is úgy mentem táborba, ahogy a legtöbb ember – nem gondolok a sulira, bulizok végre egy jót… Ez mind szép és jó, főleg akkor, ha az ember nem áll egész nap a katlan mellett és nem járnak rendszeresen nyakunkra a kérdéssel, hogy „na, mi lesz ma a vacsi?”. Jó, nem mondom, hogy rossz volt a tábor egyik konyhafelelősének lenni, mert Kikával meg a többi arra kószáló emberrel jól el lehetett azért szórakozni.

Akkor fogjunk hozzá: van ponzor paprika, ponzor paradicsom. Mi ez a rengeteg uborka??? Irány teszkó. A regálok között hol tehetem le egy kicsit a fejem? Úgy aludnék! Akkor most milyen is az energiamentes energiaital? Ki a fenének kellett az a bolond textilfix? Jajj, csak a borok ne törjék össze a tojásokat! Jaaaaj, még kell papír! Az oké, hogy a spekacski olcsóbb, de az szar! Hogy mit vegyek, Csilla? Vanisht??? Mindhárom fajtából? (hát ez nooormááális???)

Aztán jött Orosz „motiváló” beszéde, ami után minden szép és jó lett (főleg hogy utána helyből bevágtam 2 felest). Innentől kezdve tényleg nem csináltunk mást nappal, csak főztünk (pedig néhány előadás eléggé érdekelt).

Hanyan vagyunk akkor? Száznegyven? Jól van, akkor egy katlannal. Olyan jó teli katlannal. Azta, már mindenki ivott a táborban csak én nem? Rituuus, hozol egy sört? (csak meg ne lássa, hogy nem egyenként mostuk meg a zöldséget!) Kell még mennem valahova? Ja, akkor nem érdekel. Én főzok! Mi ez az indokolatlan mennyiségű paprika? Hogy sírtok? Nem érdekel, metéljetek csak, jó lesz az a hagyma a reggelihez! Há má honnan a fenébül tudjam, hol a kenyír? Ja, hogy nincs? Akkor oké, egy sörrel még vezethetek… Fuuu…a kezem!!! Ég a kezem!!! Utálom, utálom a csípős paprikát vagdalni! … Mi az, hogy húsz perc múlva kész a kaja??? Ki szerint??? Megölöm!!!

Első napi paprikavágást még kb. 2 napig éreztem, mert a paprika úgy csípett, hogy még a WC-n is óvatosnak kellett lennem (nem mindig sikerült, de azt az érzést nem kívánom senkinek).

Akkor számoljunk: mindenki megeszik három darab krumplit. Egy kilóban van kábé 8 darab krumpli – oké, legyen tíz. A táborban vagyunk háromszázan. Akkor mennyi kilo krumplit is kell megpucolni? Tudod mit, legyen az összes! Pucoljuk előadás alatt? Na de oda hova férünk be??? Akkor nem… Aztaaa! Hogy ég a kezem! Hogy a tied is? Nem, tényleg nem viccelünk, tényleg ég. Fúú, de forró a kés! Fúú, de forró minden! Hozzatok vizet! Ó, istenien hideg: csak ide kérek, a kezemre! Ugye Zsófi, a tied is ég, ugye, hogy nem találgatunk!? Jé, egy Orosz borral…hadd fogjam meg! Csak megfogni akarom! Ja, hogy ez nem is hideg…akkor vidd. A Molnár hagymája miért néz ki jobban, mint az enyém?! Nem is… Mi is lesz vacsira? Paprikás krumpli vagy krumplipaprikás?

Soha többet nem akarok semmi négylábút szétszedni, se bárányt, se semmit. Fuj!!!

Ezek az állatok miért nem képesek egy tálat sem elrakni maguk után??? Nekem senki ne mondja, hogy nincs elég szemetes! Ott van. És mindenki látja. Aki nem, az hülye. Ilyen nincs, hogy nincs itt egy sztaffos! Mindent mi csináljunk? Hát klónoztassam magamat e? Hozzatok kenyeret. Moooondoooom: hozzatok kenyereeeeet!!! Basszus, megyek kenyeré! Öntsetek ám nekem is!

A híres káposztásbab, aminek persze közülünk senki nem tudta a receptjét volt azt hiszem számomra a tábor egyik fénypontja. Meg a KIKELET csirkevágós akciója (a lakkozott körmű csirkeláb kinél kötött ki végül?). Ja, meg a „németjuhász” trancsírozása…

Akkor ki tudjátok a kaját osztani? Mi kiveszünk egy nap szabadságot. Erre a napra készülünk egész idő alatt. Hogy rendben? Juj, az nagyon csúcs. Akkor mindent elkészítünk, és ha befejeztük, akkor jöttök, oké? Hogy rendben? Tényleg örülök. Akkor hozom is ki a szükségeseket, itt a kenyér, fel is van vágva, itt a tálak és kanalak, itt a kések, á, nem kell elmosni, én már mindent elmosogattam, csak osszátok ki, mindenkinek ennyit, e! Akkor minden szuper, mehetünk koncetre? Legalább és végre ma? Tényleg? Jujj, de jó! Akkor mi léceltünk, sok türelmet! … Kiiiiiiiiiikkaaaaaaaaaaaaa!!! Gááááááááábbboooooor!!! :S

Ha mindent egybe veszek, végül is jó volt a tábor. Jó volt a társaság, a hangulat, a zene (Magashegyi Underground-ot innen is üdvözlöm), szóval nekem megérte elmenni. A konyhabrigád nevében mindenkinek meg szeretném köszönni a segítséget (valakinek még asszem tartozok 2 felessel). Egy dolog van viszont, amit a szervezőknek tudok tanácsolni: a következő táborokba fogadjanak fel olyan embereket, akik tudnak sok embere főzni!!! Na de mindegy, éljen a lecsó és a káposztásbab, és aki paprikát vág, tényleg vigyázzon a WC-n!

Csók, Kika :)

Üdv, Gábor :)