Vegyes érzések forogtak bennem életem első sátorozása előtt, ami a gombaszögi DH táborban esett meg. Mondanám szerencsére, mert a sokszínű program feledtette a táborozás kevésbé komfortosabb jellemzőit. A reggeli zsibbadság már-már természetesen hat, ha az ember földön alszik, de a vadregényes, erdős domboldal az esti küzdelmet is biztosította, hogy ne csússzunk be a szomszéd sátrába... Annál viszont nem volt megnyugtatóbb, mikor madárcsicsergésre, VANra, vagy Orosz+megafonra ébredtünk a természet lágy ölén. A kihívások a reggeli nyújtózkodással folytatódtak, de ne legyünk telhetetlenek! Egy pihe-puha ágy sem biztosít jobb közérzetet, mint amit ez a tábor nyújtott sátrastul vagy anélkül. És nem, egyáltalán nem vágytam a faházakba, amik megfosztottak volna az élménytől, hogy őseink nyomában (még ha egy 3. évezredi sátorral felszerelkezve is) tapasztaljam az anyaföld ölelését.

Programokban nem volt hiány, tinédzser korom óta nem éreztem ennyire feleslegesnek az alvást. Mégis volt késztetés párakban, hogy lopva autóban-sátorban vagy akár a szabadban hódoljanak kocka szenvedélyeiknek. Gondolom vezérelvük az „aki nem játszott projektoron vagy plazmán az még nem is élt” volt. Én mindenesetre mellőztem a technikát, személyi asszisztensem is le lett fokozva alkalmi zseblámpának, még a telefonálásokért is meg kellett küzdenie.

A politika kicsit sem burkolva volt része a tábornak, ami aligha meglepő, ha egy „felvidéki magyar diákhálózat tábor”-ról van szó. Vendégem az a szerencsés, aki bírta követni az MKP-MOST vitát, ha esetleg azt is tudja, hogy mit tegyen az ecceri szlovákiai magyar, akkor alighanem megvan a messiásunk. Én materialistaként csak a számokat értem, szvsz győzzön az, akinek van célja, és ehhez a célhoz minél közelebb jut. Kiderült, hogy számolni meg a politológusok tudnak, ill. időnként azok akik a KFK-t véghezvitték. Ingyért. Áldás rájuk, többet tettek a múlt évben a szlovákiai magyarságért mint a szakma. Ti. a Nyugat még nálam is materialistább és ha nem is mindig, de azért a számokból néha ért. A többi filozófia meg spekuláció, ott meg ugye mindkettőnek igaza van...

A politikusoknál maradva egy sültkolbász meg nagykofola mellett kiderült, hogy a hazai magyar politikai által megváltóként várt Petőcz Kálmán nem is politikus. Legalábbis szerinte, ráadásul többszöri értetlenkedésem ellenére is kitartott álláspontja mellett. Ha egy volt nagykövet nem politikus akkor nem tudom ki az. Dicséretére legyen mondva, előadásában szigorúan normativan beszélt, egyértelmű elkötelezettséget látszatát nem mutatva. Szakértőből egyébiránt akadt egy vérbeli politológus is Öllős László személyében. Szakmaiságát dicséri, hogy szintén csak elemzett, nem ajánlgatott. Kivéve talán a csajozást, de ezt a VAN énekesének is elnéztük. A politikához visszatérve Szlovákiánál elnyúltabb már csak a szlovákiai magyarság lakóterülete, ami aligha segíti a hatékony együttműködést. Épp ezért örültem a keleti helyszínnek, mert nálunk mindenki jobbára csak nyugatnak közlekedik – kivéve talán egy két Budapesti látogatást. Így egy hét intenzív nyelvtanfolyam után már egész jól értem a palócokat, a végén még magyarul is megtanulok :).

A helyszín sajnos a helyi faunát is meghatározta, legközelebb lehet kellenének saját vadőrök. Sajnos az sem nyugtat meg, hogy ez a kisebbség a magyaroknál sokkal rosszabb helyzetben van. Sőt, az ilyen helyzetek rendre égő sátrakat produkálnak máshol is a világban... Ja, hogy kis ország, meg nincs akkora kaliberű politikus, aki képes lenne megoldást találni? Hát, akkor lehet hívhatjuk a kínaiak rögtön, mert később bedolgozónak sem fogunk kelleni. A Janó meg elsőnek ül majd a repülőjére, hogy Ausztria felett Horvátországba repüljön. Nem mintha ennek a blognak az olvasóközönsége nem értené a dolgot. Csak lehet érdemes néha szólni polgártársainknak, hogy munka nélkül nem lesz jobb, hiába van kevesebb magyar az országban. Amikor először magyaráztam az egyetemi csoportomnak, még csodálkoztak... arról nem is beszélve, hogy – amint azt a táborban sokan elmondták – kulturálisan a szlovákok aligha különböznek tőlünk. Szóval, ha célt akarunk érni, akkor csak annyi lenne a teendő, hogy a kulturális sokszínűséget tisztelje a többség. Ehhez pedig nem kéne sok, csak egy kis megértés. Mi meg lehetnénk példamutatóak. Emberségességben, munkamorálban, törvénytiszteletben, szolidaritásban. Úgy, ahogy Hunčík Péter a polgárt elképzelte. Nekem nem tűnik nehéznek. Csak közben ne feledjük honnan jöttünk.

Zárszóként dicséret a szervezőknek, akik profi módon tették gördülékennyé a tábort. Az esetenkénti csúszásokat tudjuk be a dzsungelnak meg az esőnek. Mindenkinek kellemes nyaralás utáni pihenést kívánok, különösen azon keveseknek, akiknek munkával telik a szünidejük. Jövőre találkozzunk ugyanitt, egy még kiforrottabb, de legalább ilyen szórakoztató élményért!

Imre, a tábor orvosa