Szándékosan nem gondolok arra a sokmindnere, ami ez az ember (pszichiáter, etnopszichológus, politikai tanácsadó, stb). Csak arra figyelek, ahogy ül előttem hófehérbe öltözve. Az újságokból jól ismert arc megéled. Hunčík Péter ül szembe velem.

Kicsit feszengek, mert nem szeretek ennyire elöl ülni, vagy csak a többiek ülnek igen hátul. De kíváncsi voltam, látni akartam. Szemtől szembe, élőben.... Van benne valami perverzség, ahogy kémlelem. Eldöntöttem, hogy nem fogom összehasonlítani azzal, amilyennek képzeltem. Engedem, hogy ő mutatkozzon be.

A nagypapájával kezdi, és ez tetszik, mert hiszem, hogy az ilyen apró részletek is fontosak. Később megértem, mennyire központi szereplő Hunčík életében ez a pesti Gerbeaud-nál tanult cukrászfiú, aki Ságon letelepedve európai polgárokká nevelte az unokáit. Katolikus, evangélikus és zsidó vallási alapok - megférnek szépen, barátságban Hunčík Péter gyerekkori világában. Egy nagybácsi jóvoltából angol nyelvlecke hétfőn, német kedden, és sorban végig annyi nyelv, ahány napja van a hétnek. A nyelvekhez pedig kultúra. Zene, irodalom, festészet, színház és ne felejtsük ki a történelmet sem.... Titokban összehasonlítom mai iskolarendszerünkkel, meg a nehézkesen összekapirgált tudással, amit magaménak mondhatok, de nem fejezem be a gondolatot, mert rosszul kerülnék ki belőle.

Azt figyelem inkább, milyennek festi le az európai embert. És hogy szerinte mi alkotja a polgári értékrendet. Melegség árad a szavaiból, mindenkire széttáguló jóakarat. Igazságosnak érzem, ahogy beszédében ölbe veszi egész Közép-Európát és engedi, hogy minden vádaskodó szegletének egy picit igaza legyen. De figyelmeztet, hogy az erőszakkal véghezvitt igazságtevés az egyik oldalon, ugyanolyan, vagy még nagyobb igazságtalanságokat eredményez a másik oldalon. Polgári értékrenddel élve ez sosem következne be. A polgár előzékeny, és tudja, hogy ha azt akarja, kalaplengetéssel köszöntse őt a szomszédja, akkor először neki is meg kell emelnie a kalapját. (Lehet önrefelexiót gyakorolni, de nemzetekre osztva elég gyatrán állunk előzékenység dolgában.) A polgári értékrend hátgerinc - mondja Hunčík. Én elgondolkodom, vajon hogy állunk most, ezzel a hátgerinc dologgal. ( Hogy állunk most ezzel a hátgerinc dologgal?) Pedig nem lenne szabad hagynunk kiveszni azt, ami érték. És hogy vannak-e eszközeink ennek a hátgerincnek a megóvására? Hunčík Péter szerint vannak - van - mégpedig a nevetés. Magasra emeli könyvét mert azokról az emberekről beszél, akiket megjelentet művében: ők tudtak nevetni. Ők  átélték azt a sok szörnyűséget, amit az elmúlt század zúdított rájuk, de nem felejtettek el nevetni.....
- És vajon mi? - az előadásnak vége van, csak én emésztgetem egy árnyékos lócán kuporogva a hallottakat. Valakinek meg kellene köszönnöm, hogy ezt végighallgathattam.