Szerda délután, a verseny nevezési határideje után a szervezőket kisebb sokk érte – a tervezett öt-hat csapat helyett tizenkettő gyűlt össze. Mindennek természetesen mi örültünk a legjobban: az embereket érdeklik a programok, aktívak, neveznek, játszanak- éljen!

A délutáni műveltségi vetélkedőn kimondottan jól szerepeltek a csapatok, a kérdések színvonalasak, a válaszok legalábbis kreatívak voltak. Ezúton szeretném megköszönni minden kedves résztevőnek, akik gondoltak a javítókra, és feldobták unalmas perceiket olyan válaszokkal, miszerint Munkácsy megfestette a Zálogház című képet, a „kéthetes túra” képrejtvény értelmezhető a „77-es út mellett”-nek, a Buzgó-barlang arról híres, hogy valami buzog benne, és a bemutatott filmrészlet – némi szappanopera-allúzióval – A kövek titkai címet viseli A hegy gyomrában helyett.

A pénteki nap gulyásfőzéssel és ördöglakatfejtéssel telt. Az együttműködés jegyében (és azon prózai oknál fogva, hogy sajnos nem volt elég bogrács) két csapat készített egy gulyást, melyeket aztán a táborba érkező politikusaink pontoztak. Nehéz megmondani, melyik volt a legjobb, de egy cseppet sem kellett kidobni egyik gulyásból sem…

Az utolsó versenynapra, szombatra a szervezők beszereztek öt tyúkot – mégse egy szerencsétlen állatot terrorizáljon tizenkét csapat a tyúkkergetéskor. Felkészültünk, kiengedtük őket a ketrecből, a csapatok rárontottak a tyúkokra – ők pedig hagyták. Nagyon úgy tűnt, nekik semmi kedvük futkosni egy rakás megkergült egyetemista elől, inkább maguk ugráltak vissza a ládába. Ennyire passzív állatokkal nem lehetett semmit kezdeni, a tyúkkergetés így aztán kudarcba fulladt. A tyúkokat pedig, bosszúból, amiért nem voltak hajlandóak együttműködni, és elrontották a játékunkat, levágtuk, és megfőztük őket levesnek. Így jártak…

Hátra volt még a kidobós játék, azt hiszem, az emberek nagy részének általános iskolás emlékfoszlányaiban „vybijaná” néven szerepel ez a csodás labdajáték. Kisebb-nagyobb félreértések és szabálymódosítások után lezajlottak a mérkőzések, egy-egy téves bírói döntés után pedig a játékosok inkább egymást dobálták meg, nem a bírót, köszönöm mindenkinek… A tájfutás maradt utolsó versenyszámnak, a klasszikus útvonalon, a tábortól a várig kellett futni, különböző feladatokat teljesítve: versrészlet megjegyzése (Lewis Carroll: Szajkóhukky), sörivás, uborkaevés, favágás, memóriajáték, almakiszedegetés egy nagy kanna vízből kéz nélkül… mindezt időre kellett teljesíteni. Az átlagidő huszonöt perc körül mozgott, az egyik csoportnak (hadd maradjanak a névtelenség jótékony homályában) mindezt sikerült negyvenhárom perc alatt lefutni, ki tudja, mi minden történt velük út közben, egy biztos, a jó hangulatot minden állomáson biztosították.

Szombat estére maradt az eredményhirdetés, az abszolút nyertes a Sárga Pintyőke lett – talán jó kabalát választottak…

Gratulálunk nekik is, a többi résztvevőnek is, köszönjük, hogy ennyire nagy kedvvel vettetek részt a játékokban, és hogy türelemmel viseltétek a kisebb- nagyobb szervezői bakikat. Viszlát jövőre!

Folk Zsófi