Áprilisban hatalmas sikert aratott a Deti-Gyerekek c. film a Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon. Három díjat is kapott, ebből a legjobb mellékszereplőnek járó elismerést Bandor Éva, a Komáromi Jókai Színház színésze érdemelte ki. A film vetítésére szombat este hétkor került volna sor, de egy kis technikai probléma miatt egy órával később kezdtünk. Az elszánt táborozók kitartottak, és sokan kíváncsiak voltak a filmre. A sikeres színésznővel kicsit kutyafuttában, késő este a kávézó teraszán beszélgettem.

Nagyon nehéz szituációkat vázol fel a film. Milyen érzés volt játszani, könnyen tudott azonosulni a szereppel?

Nem volt egyszerű. Sokat beszélgettünk róla a rendezővel, a forgatókönyv elolvasása után és közben, és a film forgatása közben is megosztottuk egymással a tapasztalatainkat, az életből vett történeteket. Végül is egy kis gondolkodás után úgy döntöttem, hogy csapjunk bele, és elvállalom a szerepet. Érzelmileg elég érzékeny húrokat penget, úgyhogy nem volt könnyű.

Sokakat megkérdeztem, hogy mire lennének kíváncsiak Önnel kapcsolatban. A legtöbben azt szeretnék tudni, mi volt az első gondolata, amikor megkapta a díjat Pekingben?

Nem tudom, hogy mi volt az első gondolatom, fogalmam sincs. Egy olyan helyzetben, mikor az ember nem is tud semmiről, akkor valami olyasmi jut eszedbe, hogy nem tudod, mi jut eszedbe. Olyan érzelmi hullám megy át az emberen, hogy nem tud tisztán gondolkodni. Meg akartam várni azt, amíg beadnak a filmből egy rövid jelenetet, mert megfigyeltem, hogy ezt így szokták csinálni. A részlet után fel kell menni a színpadra átvenni a díjat. Ez a praktikus agy: felmegyek és majd lesz valahogy. Utána állt össze bennem az egész. Amikor elindultuk repülővel hazafelé, a dubai gépen rakódott össze az fejemben, hogy mi is történt tulajdonképpen.

A siker után a figyelem középpontjába került. Hogy tudta ezt kezelni?

Szerintem ezt könnyen lehet kezelni, mert nem úgy értelmezem, mint mások, akik ezt nézik. Fogadtam a gratulációkat, de nem égett a postafiókom, nem bombáztak a rendezők azzal, hogy a filmjeikben játsszak, nem küldtek forgatókönyveket. Ez lehet, hogy Amerikában így működik, de ebben az esetben ez sokkal csendesebb volt. Ez bennem lecsengett, megköszöntem a gratulációkat, és ment az élet tovább. Fantasztikus, hogy olyan rendezőktől kaptam ezt a díjat, akikre én felnézek, és nagyon örülök, hogy ezek az emberek egyáltalán léteznek és filmeket csinálnak, és ezt megmutatják a világnak. Közvetlenül Kim Ki-duk-tól vettem át, aki az egyik kedvenc filmrendezőm.

Mit tartogat a jövő, milyen szerepekre vágyik még?

Én soha nem tudom elképzeli magam egy-egy szerepben. Jön egy gondolat, jön egy rendező egy ötlettel és én onnantól kezdve pörgök azon az elképzelésen. Amikor utazom, mindig figyelem az embereket. A moszkvai reptéren, ahol nyolc órát várakoztam, figyeltem őket, és ez ilyen színészi stúdium, mindig tanulmányozom a környezetemet. Ha már betegesnek érzem, akkor leállítom. De egyébként mindig az adott rendező, adott anyag dobja fel a labdát. Most augusztusban szintén egy filmen fogok dolgozni, egy cseh filmrendező filmje, aki egy nagyon izgalmas epizódszerepet kínált nekem. Éppen a szövegtanulási stádiumban vagyunk, még a kosztümpróbák előtt. Még lesz pár beszélgetésem a rendezővel a nőről, akit alakítani fogok.

Milyen érzés itt lenni a Gombaszögi Nyári Táborban? Nekem ez nosztalgia, nagyon szerettem az ilyen hangulatú dolgokat, Őrsújfaluval tudom összehasonlítani, ahol művelődési táborokba jártam. Meg ez a tea is fantasztikus, amit itt iszogatok. Egyébként söröznék, ha nem vezetnék. Fent voltam a chillsátorban, és nagyon jó volt. Épp arra gondoltam, hogy jövőre gyerek nélkül kellene eljönni egy-két napra, és csak beülni oda beszélgetni, vagy nézni a fákat. Örülök, hogy van ez a tábor, és nagyon fontos, hogy csináljátok!