Ismét Szlovákiai Magyar Dal Napja Gombaszögön!

Szerző: Bilás Zsuzsanna

A tavalyi évben már nagy sikert aratott a kezdeményezés, amely idén második alkalommal is megrendezésre kerül a Gombaszögi Nyári Táborban. A vasárnapi, utolsó nap, július 19-e a felvidéki zenekarok seregszemléje és ünnepe lesz. Indul a jelentkezés a II. Szlovákiai Magyar Dal Napjára!

Olyan szlovákiai magyar zenekarok jelentkezését várjuk, akik legalább három saját, digitális formában is meghallgatható dallal rendelkeznek; nevezni a II. SZMDN-ra kizárólag magyar nyelvű dallal lehetséges. A felvételt, illetve az együttes további paramétereit a szmdngombaszog@gmail.com címre várjuk május 24-ig.

Szlovákiai Magyar Dal Napja

A beérkezett nevezéseket szakmai zsűri értékeli, valamint egy zenekar közönségszavazás útján kerül majd fel a vasárnapi nap fellépőinek listájára.

A tavalyi évhez hasonlóan az amatőr zenekarok ismét igénybe vehetik majd a nagyszínpadot és annak minden felszerelését, együtt dolgozhatnak profi hangosítóinkkal, valamint a színpadon vetítési lehetőséget is biztosítunk számukra.

Emellett lehetőségük nyílik arra, hogy a tábori újság, a Vadalma hasábjain is bemutatkozhassanak a nagyközönség előtt. A csapatok útiköltségét a szervezők térítik, valamint ellátásukat is biztosítják.

Bíztatjuk a fent említett feltételeknek megfelelő amatőr zenekarokat a jelentkezésre, hiszen ez egy remek alkalom, hogy a szlovákiai magyar közönség megismerhesse őket, és a bővülő rajongótáboron kívül rengeteg tapasztalatra is szert tegyenek.

Ilyen volt tavaly a Szlovákiai Magyar Dal Napja

A Gombaszögi Nyári Tábor nagyszínpadán a 2015-ös évben fellép többek között a Kowalsky meg a Vega, a Kiscsillag, Brains, Csík zenekar, Jóvilágvan, Ghymes és a Rómeó vérzik is.

További információk a tábor hivatalos honlapján, valamint Facebook oldalán és eseményénél
találhatóak.

Várunk mindenkit sok szeretettel július 14. és 20. között Krasznahorkaváralján!

Hozzászólások

comments powered by Disqus