Milyen reakciókat váltott ki a film, és hogyan látod, mások ezek a reakciók magyarországi magyar oldalon, mint szlovákiai magyar oldalon?
Galán Angéla: Feltétlenül. Szlovákiai magyar oldalról sokkal több negatív véleményt kaptam, köszönhetően részben a trailernek, ahova a legprovokatívabb képeket vágtam. Egyértelmű, hogy a szlovákiai magyar értelmiség, nem szeretné, hogy valaki, aki elment Szlovákiából megmondja neki, hogy milyen szlovákiai magyarnak lenni. Nyilván a magyarországi magyar pozíció más, hiszen ők kicsit tudatlanabbul, ennél fogva alázatosabban közelítenek a témához. Annak ellenére, hogy sok félreértés övezte a dolgot, a visszhang alapvetően jó volt. A film egyébként a selmecbányai 4 živly filmszemináriumon is bemutatták, ahol a szlovák közönség is nagyon jól fogadta a filmet. Magyarországon pedig a magyar tévés filmbemutató után is elég jó visszhangokat kaptam.

Azok, akiket megszólaltatsz a filmben, gyakran nem tudtak mit válaszolni arra, hogy hol van a hazájuk. Minek tudod be ezt a komoly szerepzavart, illetve mennyire tartod fontosnak egy olyan közösségben, melynek a szlovákok és magyarok felé is van kötődése?
Galán Angéla: Úgy gondolom, hogy ha van szerepzavar, az annak tudható be, hogy a történelem folyamán eltelt egy fél évszázad, amely alatt a kisebbségi kérdést nem tisztáztuk: Szlovákiában szlovákok éltek, Magyarországon magyarok, és nem volt szó többről. Azt hiszem, hogy igenis van értelme erről beszélni, pont azért, mert egy olyan téma, amit ritkán szólaltatunk meg politikai felhang nélkül. Mióta Pesten tanulok az egyetemen, sokszor mondták rám, hogy szlovák vagyok. Ezt abszolút inkorrektnek tartom, és többek között erre is szerettem volna felhívni a figyelmet.

Mátyás, a filmedet a Cannes-i filmfesztiválon mutatták be. Milyen kritikákat kapott a film nemzetközi porondon?
Prikler Mátyás: Alapvetően jól fogadták. Ami érdekes volt, hogy a kategóriámban volt tizenhárom film, és én azt hittem, hogy egyedüli leszek ilyen helyzetben: szlovákiai magyar rendező, akinek két nyelven játszódik a filmje… Igazából nem volt ez annyira érdekes, hiszen a kubai film rendezője brazil volt, a szerbiai filmé boszniai. Örültem viszont, hogy értettek. Egy filmnél ugyanis nagyon konkrétnak kell lenni, hiszen a brazil vagy francia nézők nem különböztetik meg, mikor beszélnek magyarul és mikor szlovákul, sőt legtöbben nem is tudják, hogy léteznek ilyen nyelvek. Ennek ellenére különböző földrészről érkező emberek mind értették, hogy miről van szó.

Úgy tűnt, mintha a szlovákiai magyar közösség egy tabutémáról látott volna először egy koherens alkotást, míg magyarországi magyarok és szlovákok részéről kevésbé kevert nagy indulatokat a szlovákiai magyarság motívuma. Ez az érzés bennetek is megvolt-e, illetve terveztek-e még foglalkozni ezzel a témával?
Galán Angéla: A filmemet elsősorban a magyarországi magyaroknak szántam, ezért is meglepett, hogy a legnagyobb kritikát, negatív értelemben, szlovákiai magyar részről kaptam. Pont ezért gondolom, hogy egy ilyen film egy jó vitaindító lehet. Igen, tovább foglalkozom a témával, mivel riporterként részt veszek a Szomszédaink című produkcióban, amely többek között a határon túli magyarokat is szeretné bemutatni, ennek keretén belül forgattunk itt, a Gombaszögi táborban is.
Prikler Mátyás: Abszolút nem volt tabutéma. Ami a folytatást illeti, pont a napokban fejezünk be egy nagyjátékfimet, amelynek a Köszönöm, jól is a része.

Tokár Géza, Havran Kati